Egyik unokatestvérem kisfiát, aki a szünidejét töltötte nálunk, gondoltam elviszem az állatkertbe. A napsütötte téli délután jól esett a séta a hótól fehérlő kertben, megbámultunk sok állatot, egyik-másikban gyönyörködtünk, volt, amelyik megmosolyogtatott minket, de a legbensőmben mindvégig azon sajnálkoztam, talán mégis jobb lenne nekik ott, ahol őshonosak, kint a szabadban,
E szavakkal küldött Haga Zsuzsi újabb sorozatából ízelítőként három fotót, melyek nem sokkal a „lógyerek” születés után készültek. Nagyon megörültem a fényképeinek, mert sikerült megragadnia és rögzítenie azt a bensőséges pillanatot, ahogyan a lómama, anyai ösztönével és szeretetével gondoskodik nemrég világra jött csemetéjéről. De nem kevésbé aranyos az a kép is, melyen a megszületett lovacska kissé még esetlenül emeli fel mellső lábát, és - feltehetően - ugrabugrálva próbálgatja első lépéseit.
Ha több és nagyobb méretű csikós képet - köztük csacsisat is - szeretnének látni, ide kattintsanak, a lovakkal kapcsolatos hiedelmekről, népszokásokról pedig itt olvashatnak.
A halakról úgy tudjuk, hogy a vízben élnek, kopoltyúval lélegeznek, s ikrát rakva szaporodnak. De nem mindegyik halra illik ez a jellemzés, léteznek közöttük furcsa kivételek, a repülő halak például időnként teljesen kiemelkednek a vízből, hogy aztán oda visszapottyanjanak, a repülő heringek szél ellenében akár 120-200 méteren át is képesek
A szúnyogok elleni harcomról, e szemtelen vérszívók elűzéséről már írtam, sajnos azonban nincsenek egyedül, több pimasz vendég, kellemetlen kártevő is érkezhet hozzánk váratlanul. A következőkben ez utóbbiak eltüntetéséhez, elriasztásához mutatok be néhány általam összegyűjtött praktikát. A szárnyas rovarok ellen az egyik legjobb védekezés, ha ég a villany a házban, nem
Általában követem az ahimszát, az erőszakmentesség, a nem ártás elvét, arra törekszem, hogy embernek, állatnak egyaránt ne ártsak, olykor mégis előfordul, hogy agyonütök egy-egy pimasz legyet, szétrombolom az elszaporodott pókok hálóját, s amikor már végigrágták növényeimet, nyakon csípek egy-két meztelen csigát. Mostanában főleg a szúnyogokkal gyűlt meg a bajom. Azt
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.