Kevés nyomelem váltott ki az elmúlt évtizedekben oly sok vitát, mint a szelén. Az egyik szélsőséges vélemény szerint nem szabad fogyasztani, mert toxikus, ráadásul az embernek nincs is rá szüksége. Szerencsére ez utóbbi elmélet 1989-ben megdőlt, mert bebizonyították, hogy - bár alapvetően csak nagyon kis mennyiség (napi 50-75 mikrogramm) kell belőle - nélkülözhetetlen eleme szervezetünknek. A másik extrémitás képviselői viszont azt mondják, akkor is szednünk kell, ha a táplálékunkban elegendő szelén található, mert igen sok pozitív hatása van (például antioxidáns, vagy E-vitaminnal kombinálva megelőzhető vele a prosztatarák), ráadásul a vizelettel és - az aktív nemi életet élő férfiaknál - az ejakulációval jelentős mennyiségű szelén távozhat a szervezetből.
A valóság azonban - mint általában - valószínűleg a kettő között van, vagyis ha tudjuk, hogy olyan helyen lakunk, ahol szelénben szegény a talaj, tehát az élelmiszereink híján vannak neki, továbbá, ha valamilyen okból a normálisnál több szelén távozik a szervezetünkből, érdemes lehet egyéb módon is a pótlásáról gondoskodnunk. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy hosszabb távon nagy mennyiségben fogyasztva, szelénmérgezést (szelenozist) kaphatunk.
Amit a fentiekben írtam, az olvasmányaimból származik, én ugyanis csak az elmúlt évtized elején „fedeztem fel” magamnak a szelént. Korábban mindössze annyit tudtam róla, hogy nevét Szelénéről, a görögök holdistennőjéről kapta, továbbá - mivel jól vezeti az elektromosságot - keresett az iparban, használható vulkanizálásra, alkalmazzák az üveggyártásban, sőt a növények kártevőinek irtására is. Ezért igencsak meglepődtem, amikor a jótékony egészségi hatásairól olvastam. Ezen felbuzdulva, elhatároztam, kipróbálom ezt az antioxidánst. Az előírásnak megfelelően naponta bekaptam egy tablettát, de ha most visszagondolok, nem fedeztem fel magamon semmiféle pozitív változást, persze negatív hatást sem. Persze az is lehet, hogy szervezetemnek nem volt hiánya szelénben.
A szelénről annyit érdemes tudni, hogy nemfém elem, az atomszáma 34, az atomsúlya 78,96, a vegyjele Se. A természetben főként szervetlen formában (nátrium-szelénit) található meg, szerves vegyülete (szeleno-metionin) a növényekben és élelmiszerekben fordul elő. Az étkezés során elfogyasztott szelén mennyiségét nagymértékben befolyásolja a talaj szeléntartalma, ugyanis az emberi szervezet számára hasznosítható szelén mennyisége a növények által felszívott, illetőleg az állatok által elfogyasztott növényben lévő szelén tömegétől függ. Azt sem árt tudni, hogy a szelén nagy része az élelmiszer-feldolgozás során veszendőbe megy, továbbá, hogy az étkezés során bevitt szelénnek alig több mint a fele szívódik fel a szervezetbe, amikor a táplálék a beleken keresztülhalad.
Egy átlagos emberi test kevesebb, mint 1 mg szelént tartalmaz, mely főleg a májban, a vesékben és a hasnyálmirigyben koncentrálódik. A férfiaknál viszont található szelén a herékben és az ondóhólyagokban is. Ez utóbbi miatt a férfiaknak 50%-kal több szelénre van szükségük. A szelén a fehérjékkel vegyülve szelenoproteineket hoz létre, melyek fontos antioxidáns enzimek. Közreműködnek a szabadgyökök által okozott sejtsérülések megelőzésében, így közvetett módon csökkentik a rák és a szívbetegségek kockázatát. Más szelénfehérjék segítik a pajzsmirigy szabályozó funkcióját és erősítik az immunrendszert, és szerepet játszanak a spermiumok életképességének biztosításában is. Egyesek szerint a szelén - különösen E-vitaminnal kombinálva - használhat a prosztatarák megelőzésében (állítólag csökkenti a kockázatát), más vizsgálatok viszont azt mutatják, hogy a már kialakult prosztatadaganat esetében veszélyes lehet.
A szervetlen szelént már az 1960-as évek óta kiterjedten használják a korpásodást gátló samponokban, és külsőleg enyhébb bőrbetegségek (szőrtüszőgyulladás, gombás fertőzések stb.) helyi kezelésére. Szulfidot képező kénvegyülete ugyanis antibiotikus és gombaölő hatással bír. A természetgyógyászok szelén étrendkiegészítőt ajánlanak az asztma, az akné, az ínhüvelygyulladás, a férfiak meddőségi problémáinak, a nők menopauzát követő zavarainak kezelésére. Ezen kívül fontos kelléke a természetes fiatalító kezeléseknek, mert megjavítja a szöveteket és megőrzi a bőr fiatalkori rugalmasságát. Azt is valószínűsítik, hogy a szelén felgyorsítja az ínygyulladás gyógyulását. Ugyancsak ígéretes kutatásokat folytatnak az autoimmun betegségek pl. a lupus vagy a sokízületi gyulladás kezelésében.
Bár a szelénhiányt sokféle betegség kockázatának megnövekedésével összefüggésbe hozzák, mivel nincs általánosan elfogadott tünetcsoportja, sokan még ma is kétségbe vonják az extra szelén-bevitel, vagyis a szelén étrend-kiegészítők fogyasztásának a szükségességét. Azt állítják, hogy a napi 70 mikrogramm szelén bőségesen fedezhető az elfogyasztott táplálékból. Ez igaz, ha változatosan étkezünk, étrendünkben megtalálhatók a gabonafélék (búzakorpa, búzacsíra, árpa, zab), a vöröshagyma és a fokhagyma, a gombafélék, a brokkoli, spenót és a mangold, a tengeri alga, vagy a kagyló. Sok szelént tartalmaz a sörélesztő valamint az anyatej is. A legtöbb szelén azonban a paradióban található. Ebből már napi egy-két szem is elegendő. Túl sokat azonban ne együnk belőle, mert szelénmérgezésünk lehet! Ha viszont nem szeretjük, vagy drágának találjuk a paradiót, és - valamilyen okból - például amiatt, hogy szelénhiányos talajú vidéken élünk, vagy az étrendünk nem megfelelő - úgy érezzük, nem fogyasztunk elegendő mennyiséget belőle, napi egy alkalommal nyugodtan bevehetünk szelén táplálék-kiegészítőt.
Már csak azért is, mert jól ismert tény, hogy az emberek jóval nagyobb mennyiségű szelént képesek tolerálni, ha az szerves formában kerül a szervezetbe. A tudósok többsége szerint elsősorban azoknak kell szelénmérgezéstől tartaniuk, akiknek a szervezetük már legalább 2,5 mg szelént tartalmaz, és a napi szelén-bevitelük eléri a 2 mg-ot. Ez nagyságrendekkel magasabb mennyiség, mint amennyit az étrend-kiegészítők tartalmaznak.
A krónikusan magas szerves vagy szervetlen szelénbevitel korai figyelmeztető jelei a fokhagymaszagú lehelet és a fémes íz a szájban. Ha ezt tapasztaljuk, azonnal hagyjuk abba a szelén szedését. A szelenozis legmegszokottabb klinikai tünetei hajhullás és a körmök töredezése, repedezése, továbbá a bőr és az idegrendszer sérülése, émelygés, hasmenés, bőrkiütés, fogak elszíneződése, fáradtság, ingerlékenység valamint az idegrendszer labilitása. Ezeket azonban már ne várjuk meg!