Rosta Erzsébet weboldala

George Bernard Shaw-t, a történelem egyik leghíresebb vegetáriusát gyakran emlegetik az olyan ember példájaként, aki még a kilencvenes éveiben is aktívan élt különleges étrendjének köszönhetően, de az igazság az, hogy annak ellenére élt meg ilyen magas kort, nem pedig annak köszönhetően. Egy menetben a vegetarianizmusa okozta súlyos vérszegénység halállal fenyegette, és csak úgy menekült meg, hogy májkivonatot is tartalmazó gyógyszereket is elfogadott. Ez feldühítette a vegetáriánus mozgalom vezetőit, akik vadul támadták az idős drámaírót, szemlátomást inkább az elvekkel törődve, semmint azzal, hogy Shaw életben marad-e. Az író megsemmisítő választ küldött nekik, hangsúlyozva, milyen nagymértékben csökkenti a vegetáriánus értékét, hogy igen nehéz és költséges jót csinálni. Levelét ezzel a megjegyzéssel zárja:

"Az úgynevezett egyszerű élet elérhetetlen a szegények számára."

A hús táplálkozástudományi okokból szükséges ugyan, de be kell vallanunk, hogy fogyasztása sokunkat képmutatóvá tesz. A modern polgárok imádják a pecsenyét meg a bifszteket, de hányan volnának hajlandóak levágni, kibelezni és feltrancsírozni az állatot? .. Ha nekünk kellene elvégeznünk a vágást, sokkal többen folyamodnának a vegetáriánus megoldáshoz, mint ahányan most vannak. A húsforgalmazok nagyon is tudatában vannak ennek, ezért állítják ki a húst alaktalan celofáncsomagolásokban, amelyek még halványan sem utalnak az árú természetes állati eredetére. Ez elvont étek lett egy olyan nemzedék számára, amely nem szívesen társítja az általa megevett húst az állattal, amelytől származik.

George Bernard Shaw 1925-ben
Kép forrása

Pedig semmi szégyenletes nincs a pusztán élelmiszerforrásnak használt állatok levágásában. Ami viszont szégyenletes, az a mód, ahogy levágásuk előtt sokukkal bánunk. Mindnyájunknak meg kell halni, embereknek, állatoknak egyaránt, de se nekik, se nekünk nem szükséges szánalmas életet élnünk.

Könnyű megérteni, hogy érzékeny emberek kezdenek elgondolkodni étrendjükről, amikor tudomást szereznek a nagyüzemi gazdaságok vagy vágóhidak működéséről. Egyre többen döntenek a vegetáriánus életmód mellett, számuk egyre emelkedik. Indítékaik különbözőek. Vannak, akik vallásos meggyőződésből tartózkodnak a húsevéstől, másoknál ez egy olyan filozófia része, amely önmegtagadást követel. Egy felmérés, amely a vegetáriánusok személyiségét vizsgálta, kimutatta, hogy többségük ellenzi az oltást, vérátömlesztést, az immunizálást, a fogamzásgátlást, a dohányzást és az alkoholfogyasztást. Sokan mások azzal indokolják a hús elhagyását, hogy egyszerűen nem akarnak bűnrészesek lenni az állatok megölésében.