Miután felfedeztem a magnézium pezsgőtablettát, másnap reggel, már éhgyomorra megittam belőle az első pohárral, ahogy leért a gyomromba, szinte rögtön éreztem jótékony hatását. Mivel hajlamos vagyok a savasodásra, azonnal kihajtotta belőlem az éjszaka felgyülemlett savamat, ráadásul, a felkelés utáni merev izomzatomra is jótékonyan hatott, azonnal ellazított.
Aztán rászoktam magnéziumos reggeli italomra, bevallom, meglehetősen sokáig csak a hasznát élveztem, egészen addig, amíg az egyik nap szervezetem azt mondta, ebből elég. Hetekig tartó hasmenést kaptam, a vízveszteségtől legyengültem, s az állapotom egyre jobban hasonlított arra az amőbás fertőzésre, amit Pakisztánban kaptam, egy jóízűen elfogyasztott friss salátától. Akkor is leadtam jó pár kilót, és remegtem a gyengeségtől, szerencsémre egy iszlámábádi orvos, alapos kivizsgálás után, kétféle gyógyszerrel meggyógyított. Mostani helyzetemben bármit csináltam, bevehettem bármilyen, a gyógyszerészek által ajánlott szilárdító tablettát vagy port, nem hatott, hasztalan kerültem a szilárd ételeket, hiábavaló volt ennem vízben főtt krumplit, nyákos rizst, melyek máskor segítettek, s hagytam el a máskor hasmenést okozó tejivást s a többi tejterméket is, nem segített semmi. Beláttam, ezzel a magamfajta gyógyító kúrával nem jutok egyről-kettőre, nincs mit kezdenem, panaszommal orvoshoz kell mennem.
A háziorvosom - alapos kikérdés után - főleg arra volt kíváncsi, hogy a nagyszüleim között volt-e rákos megbetegedés. Erre a kérdésre összerándult a gyomrom, és igenlően feleltem, hogy mindkét nagymamám rákban halt meg, az egyiket mell- a másikat vastagbél rák vitte el. Javasolt egy székletvizsgálatot, és - ahogy mondta - az eredménytől függően elképzelhető, hogy elkerülhetetlen lesz számomra egy macerás vizsgálat.
Nem néztem utána, de a vizsgálat előtt ösztönszerűen felhagytam kedvenc reggeli magnézium italommal. Megkönnyebbültem a jól hangzó lelet hallatán, miszerint a székletvizsgálatra sikerült jót produkálnom. Az eredmény kitűnő lett, nem találtak benne semmi betegségre utalót. Orvosom hozzám hasonlóan örült, de látszott az arcán, nem tudja mire vélni, nem sejti, mi okozhatta panaszomat. A gordiuszi csomót végül én oldottam meg, mert hirtelen eszembe jutott, a bajomat semmi más nem okozhatta, csakis a magnézium. Amióta elhagytam a reggeli pezsgőtablettát, nincs semmi bajom. De mivel a szervezetemnek mégis kell egy kis magnézium, úgy döntöttem inkább olyan ételeket fogyasztok, amiben megtalálható ez az ásványi anyag. Bár a naponta szedett multivitamin tablettában is van kevéske magnézium, ez viszont nem okozhat hasonló bajt. Ráadásul kedvelem a magnéziumot tartalmazó mandulát, mogyorót, földimogyorót, szezámmagot, diót, babot, csicseriborsót, zöldborsót, lencsét, szívesen eszem spenótot, kivit, krumplit, avokádót, tonhalat és szárított fügét.
Miután meggyógyultam, elolvastam miként kellett volna szednem, illetve innom a magnéziumot, kiderült, hogy a nagy mennyiségű - naponta több mint 1000 mg - magnézium okozhat hasmenést, és a túlzott magnéziumfogyasztás idővel mérgező hatású lehet. Bár korábban - az emberi test legfőbb építőelemeiről szóló cikkemben - már írtam a magnézium pozitív hatásairól, azt azonban, hogy a „Jóból is megárthat a sok”, a saját káromon kellett megtapasztalnom. Noha azt mondják, a más kárán tanul az okos, de az is igaz, hogy jobb későn, mint soha.
Kommentek
archivált tartalomegy 33 éves férfi #14
Sziasztok!
2022-03-16 17:18:10Nekem a 250mg+b6 vállt be már évek óta,ezek a problémáim ha leállok a szedésével:
-rossz alvás
-napközbeni fáradság,kora délutáni kimerültség (reggel úgy kelek fel mint egy 20 éves,munkaközben meg sokszor úgy érzem magam délután 5 órakor mint egy valszeg egy fáradt 80éves)
-alkoholfogyasztás után néha szivdobogásérzés
-idegesség,feszültség,hirtelen harag
-stressz,legrosszabb esetben főleg nálam télen depresszió
-kimerültség
-és szerintem néha egy könnyed vérnyomás-emelkedés
Én sokszor azért tartottam pár nap szünetet mert azt hittem,hogy túl lehet adagolni de mint kiderült,ebben a mennyiségben nem sőt,az egyik doktor ismerősöm azt mondta szedjem amíg csak úgy érzem,hogy jól esik ha hónapok hónapok,ha évek akkor évek. Mivel ezek a tünetek egyre inkább zavaróak és kihatnak a mindennapjaimra amikor leállok ezért én soha többé nem fogom letenni. Inkább szedem ezt minsem ne szedjem,és a végén tényleg magasvérnyomás,stb betegség alakul ki az állandó stressz,stb miatt akkor már borulni fog minden mint a dominó. Inkább most oldja meg 1-2 vitamin szerintem mintsem később 50 gyógyszer se. Egyébként meg teljesen logikus..mivel sokat dolgozom, a stressz visszatérő jelenség az életembe és alkoholt is fogyasztok heti rendszerességgel+sportolok azt hiszem így 33 évesen ez a minimum amit megtehetek magamért,hogy bedoobk egy ilyen tabit. Mindenképp délután veszem be nyilván inkább kora délután így általában elkerül a kimerültség,az idegeskedés és este nem kattogok hanem alszok egyből.
Üdv.
Tóth M. Ildikó #13
Ugyan elég régi a bejegyzés, de talán nem késő a hsz-em. A baj kedves Erzsébet a magnéziumfajta választása volt. A pezsgőtabletták a gyógyszeripar legsilányabb termékei, olcsó - és maximum 4%-ban felszívódó oxidokból, a pezsgést pedig a cink - szintén olcsó oxidformában - okozza. A magnézium nagyon fontos, de CITRÁT, OROTÁT formában és a vese (17-19 óra) idejében szedve. Az ételeinkben ma már nincs annyi, amennyi a szervezet egészségéhez kell.
2019-10-19 11:06:16Bogika78 #12
Kedves Erzsébet,
2019-10-17 18:27:16én ugyanígy jártam! Vegánként, ráadásul súlyos bélbetegként (IBS) úgy éreztem, jót tehet nekem egy kis magnéziumszedés, mert az azt tartalmazó ételek többségét nem bírja a belem, nem ehetem (pl. hüvelyesek, magvak). Így rákattantam a Mg eperízű tablettára, és pluszba még egy finom citromos Mg italporból is mindennap készítettem szörpöt, kicsit többet, mint az ajánlott adag... gondoltam, egy ásványi anyag csak nem árthat, ráadásul nekem biztos komoly hiányom van, jól jön egy kis "túladagolás"... 2 héten át iszonyú vizes hasmenésem volt, komoly fájdalommal, gyengeséggel, napi 10-12 WC-zéssel : :sad: :cry: . Mióta abbahagytam, semmi bajom, újra jó a hasam :-)
Zoli #11
En naponta 5g magnézium citrát port iszok igy ez 50napra elég es kb 2500ft.
2019-05-03 22:01:48Nem okoz hasmenest, de aki érzékeny az 3g is eleg, elvileg az pont 400mg elemi mg
sirtos #10
Nagyon jó volna most már eldönteni, hogy a kalciummal való bevétele jó vagy rossz hatású! Az egyik weboldal kifejezetten javasolja, azzal a kitétellel, hogy 2:1 arányú legyen a magnézium javára. Egy másik weboldal meg azt írja, hogy teljen el a két ásványi anyag bevétele közt 2-3 óra. Tisztára meghülyítik az embert!
2018-12-25 11:12:59Egyébként szerintem nekem 30 éve van magnéziumhiányom, amit most véletlen orvosoltam saját magam megfigyelése alapján, ugyanis a vérvizsgálatból referenciaértéken belüli szintet mutattak ki. A pajzsmirigyem vizsgálata során, ami felszívódási zavarok miatt nem építette be a kalciumot, foszfort, vasat magnéziumot jött reflektorfénybe. 30 éve kezelnek szívritmus zavarral, az Isten összes ritmusszabályzó gyógyszerét is adták már, de nem segített, .... most meg a magnézium bevétele után negyed órával már meg is szűnnek a zavaraim. Tényleg ennyire analfabéta az orvostudomány vagy szándékos magatartás van a háttérben, amit a gyógyszergyártók busásan finanszíroznak? Kalciumhiányra például kalcium pótlást írt a háziorvos, amivel majdnem eltett láb alól! Barom! Az emberek 90%-ánál egyáltalán nem kell plusz kalciumot bevinni, mert a normál étkezés során BŐVEN esznek annyit az emberek. A túlzott kalcium bevitel meg millió problémát okoz, amitől az ember szinte a halálán van. Főleg, ha ez egy magnéziumhiányos állapottal párosul.
Most szólok mindenkinek, akinek kalciumhiányt állapítanak meg, hogy azt nézesse meg, miért nem szívódik fel az étkezése során bevitt kalcium mennyiség, amit nem győzök ismételni, hogy ELÉG!
A tej az egyik "gyilkos"! Felnőtt embernek szinte egyáltalán nem kéne már innia, mert akármilyen furcsán is hangzik a sok tejivás elkezdi kivonni a kalciumot a csontokból!
Magnéziumhiányom ezzel párosulva viszont olyan izomgyengeséget okozott, hogy sokszor összerogytam az utcán. Nullára csökkent a lábamban az izomerő. Szemgolyóm elkezdett rezegni. Kezeimben reuma alakult ki.
Egy évig tartottak a vizsgálataim (jócskán hozzájárultak a 3-4 hónapos várakozási idők), aztán kiderítették végre, hogy két fő baj okozta a rosszulléteimet. Az egyik a magnéziumhiány volt (amire én jöttem rá), a háziorvos a vérvizsgálatból nem, a másik meg a mellékpajzsmirigy alul működéséből adódott, aminek a szerepe többek közt, hogy karmesterként vezérli az ásványi anyagok megfelelő mennyiségű beépülését. Ha valamiből sok vagy kevés van a pharathormon megfelelő helyreirányítja vagy kiüríti a szervezetből a felesleget. A saját megfigyelésem alapján a magnézium pezsgőtablettával tényleg érdemes módjával bánni, mert a legszarabb felszívódású formáját teszik bele , mert az az olcsó. Gyorsan érzi az ember, hogy valami történik, de rövid távon hatását is veszti. Arra is érdemes figyelni, ha a magnéziumot B6-al kombinálják! Az igaz, hogy segíti a felszívódását (más is segíti), de a B6 nagy étvágyat is csinál, az ember elkezd hízni és más téren többet árt vele mint használ.
Deák Zs. #9
Kedves Erzsébet!
2017-03-21 13:25:56A pezsgőtabletták magnéziumtartalmának ismeretében meglepve olvastam tapasztalatait és következtetéseit. Engedje meg, hogy megosszam gyanúmat, miszerint nem a magnézium, hanem inkább a pezsgőtabletták közismerten hasmenést okozó fenil-alanin tartalma halmozódott fel szervezetében és okozott panaszokat! Ezt arra alapoznám, hogy a magnézium pezsgőtablettákban használt magnézium-oxid a legrosszabb felszívódású Mg-vegyület. A magnézium-oxid fele magnézium, fele oxigén, s ebből a magnéziumból mindössze 4% tud felszívódni szervezetében, ami 250mg elemi magnéziumtartalom esetén 10 mg! Ezt összevetve a 350 mg napi szükséglettel, ha túl akarnánk adagolni magunkat magnéziummal, bizony bele kell húzni és több mint 35 pezsgőtablettát kellene hozzá elfogyasztani.
Deák Zs. #8
Kedves Erzsébet!
2017-03-21 13:13:51A pezsgőtabletták magnéziumtartalmának ismeretében meglepve olvastam tapasztalatait és következtetéseit. Engedje meg, hogy megosszam gyanúmat, miszerint nem a magnézium, hanem inkább a pezsgőtabletták közismerten hasmenést okozó fenil-alanin tartalma halmozódott fel szervezetében és okozott panaszokat! Ezt arra alapoznám, hogy a magnézium pezsgőtablettákban magnézium-oxid vegyületet használnak, aminek a fele magnézium, a fele oxigén, továbbá ebből a magnéziumból mindössze 4% tud felszívódni szervezetében. Ha egy pezsgőtabletta leírásában az szerepel, hogy 250 mg elemi magnéziumot tartalmaz, az azt jelenti, hogy 500 mg magnézium oxid van benne, de CSAK 10 mg tiszta magnézium tud felszívódni a szervezetben. Ezt összevetve a 350 mg napi szükséglettel, ha túl akarnánk adagolni magunkat magnéziummal, bizony bele kell húzni és több mint 35 pezsgőtablettát kellene hozzá elfogyasztani.
Arpad #7
Elkezdtem magnézium tablettát szedni, este lefekvés előtt, mert azt olvastam, hogy akkor a legjobb, ellazitja az izmokat, stb. Nálam ez valamiért pont ellenkező hatást váltott ki, minden alkalommal, amikor este lefekvés előtt megittam a magnéziumot, hajnali 3-4 óra körül felébredtem. Csak egy idő után jöttem rá, hogy a magnéziumtól van. Miután abbahagytam a szedését, nem volt többé éjjeli ébredés. Miért lehet ez?
2017-03-03 16:43:59Rosta Erzsébet #6
Én a saját bőrömön tapasztaltam, hogy a pezsgőtablettákban található 1000 m magnéziumnak a negyede is elegendő. Nekem a 225 mg magnéziumot tartalmazó magnézium citrát (http://www.erzsebetrosta.hu/egyeb-erdekes-irasok/egeszseg/a-fajdalomolo-immunizalo-nyugtato-es-csontepito-magnezium-citrat.html) tabletta vált be, melyből minden reggel beveszek egyet.
2016-08-06 07:53:59Jocó #5
A magnéziumhiány tökéletesen jellemző a mai korra. A stresszel talán a magnézium távozik a legnagyobb mértékben a szervezetből, melynek a pótlása pusztán élelemmel nem mindig megoldható. Teljesen egyedi, hogy kinek mennyire magnéziumra van szüksége, és milyen forrásból. Manapság ritka az az ember, aki pusztán élelemből fedezni tudja a magnézium szükségletét.
2016-08-01 05:34:34Ha magnézium pótlásra adjuk a fejünket, nem árt utána nézni, hogy milyen formulát szedünk, ugyanis ebben is vannak jelentős eltérések mind a biológiai használhatóság, mind a felszívódás terén egyedileg. Vannak agyonreklámozott termékek, amelyek kis hatékonyságúak, és vannak filléresek, melyek viszont meglepően jók. DE embere válogatja, mindig magunkon próbáljuk ki az adott készítményt, mert az a legbiztosabb.
Az adagolást illetőleg: nekem már a napi 400 mg elemi magnézium több napon keresztüli fogyasztása is hasmenést produkál. Férfi emberként - átlag munkavégzés mellett - a napi 200-300 mg elemi magnézium a tapasztalataim alapján jól tolerálható és a szervezetem által hasznosítható anyag. Amikor a cikkben olvastam, hogy Erzsébet napi 1000 mg elemi magnéziumot vitt be, egyáltalán nem csodálkoztam, hogy ilyen hatát váltott ki. Még a nemzetközi, statisztikai alapon meghatározott ajánlások sem ajánlanak napi 300-400 mg elemi magnéziumnál többet, csak nagyon kivételes esetekben, vagyis extrém fizikai-szellemi terhelés esetén.
Én mióta rendszeresen pótolom sima pezsgőtablettás változattal a magnéziumot (kipróbáltam sok és nem egy drága készítményt is), sokkal erőteljesebbnek érzem magam. A magnézium nem csak a fizikai, hanem elsősorban a szellemi fény hordozója, elég csak megfigyelni, hogy a tiszta magnézium milyen heves és erőteljes, fényes lánggal ég. Ez nem véletlen. A magnézium a fény a házba, a kalcium pedig a tégla benne, képletesen érteve.
ind #4
Sziasztok. Esetleg egy hasznos hozzaszolas lehet hogy magnezium bevitt mennyisege tenyleg fontos lehet. A napi szukseglet 300-400 kozott van. A sportoloknak 500-1000 is lehet. Rendszeresen szedek magneziumot, de egy izomserules miatt gondoltam, mivel aktivan sportolok versenyszinten, ezert megduplazom az adagot, ha mar ugyis azt irjak h a duplaja is lehet. Hat masnaptol nalam is jelentkezet a hasmenes. Szoval erdemes odafigyelni a napi mennyisegre es h megfeleloen vegyuk be ( pl kalciummal egyutt nem ajanlatos) remelem, valakinek hasznos lehet ezt tudni :)
2016-02-20 13:53:49Rosta Erzsébet #3
Kedves Judit!
2015-04-25 02:10:59A leírt tünetei valóban magnézium hiányra utalhatnak, és az is valószínűsíthető, hogy a pezsgőtablettával van a gond. Én, miután abbahagytam a pezsgőtablettát, egy idő után a magnézium citrát tabletta szedésére tértem át. Ezt nem kell vízben feloldani, és előnye más készítményekkel szemben, hogy nagyon jó a felszívódása. Reggel, éhgyomorra szoktam bevenni, és eddig sohasem okozott hasmenést. (Megjegyzem, egyes orvosok - az esetleges diaré megelőzése érdekében - étkezés közben, vagy röviddel utána javasolják a bevételét.)
A magnézium citrát - ha a bevitel mennyisége nem haladja meg a 300 mg-ot) - nyugodtan szedhető, csak akkor konzultálni orvossal, ha a szedése után hirtelen, tartós (egy-két hetet meghaladó) változás áll be a bélműködésben; gyomorfájás, émelygés, hányinger esetén, vagy ha valamilyen veseproblémája van, illetőleg magnéziumban szegény diétát írtak elő önnek. (Bizonyos antibiotikumok, vérnyomás kezelésére előírt gyógyszerek szedése esetén is lehet probléma.)
A legbiztonságosabb a táplálékkal bevinni a szervezet számára szükséges magnéziumot. Különösen gazdagok magnéziumban a zöld levelű zöldségek (brokkoli, spenót), a mandula, mogyoró, kesudió, a borsó és a bab, a hántolatlan gabonák. Fontos megjegyezni viszont, hogy a főzés csökkenti a táplálék magnéziumtartalmát, a zsíros ételek, valamint az alkohol pedig gátolják a felszívódását.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Judit #2
Pont Így jártam Én is.A pezsgőtablettával.Bevétel után nem sokkal szabályos béltisztítást végzett nálam! :lol: De szerencsére Én rögtön gondoltam,hogy csak az lehetett.Azóta nem merek semmit szedni,pedig kellene,mert minden tünetem meg van ami mg.hiányra utal.Lábszárgörcs,szívlötyögés,krónikus fáradtság,stb.Vajon csak a peszgőtabletta vagy a többi is okozhatja ezt a nagytakarítást?
2015-04-24 06:14:59Ági #1
Nagyon vigyázni kell minden termékkel, gondos tanulmányozás után alkalmazzuk. Én a csalánteát választottam, nagytakarítás céljából. Naponta 2-3 liter igencsak erős csalánteát ittam, nem filterest! Boldog voltam, mert rohant kifelé a sok folyadék belőlem. Úgy gondoltam, kimossa a mérgeket testemből. Igen. Mindent mosott!!! Ionokat stb. Nátrium szintem úgy lecsökkent, tudatom vesztettem. Napokig kaptam az infúziót, hogy helyrejöjjön az egyensúly. Nagy odafigyelés kell. Jó lecke volt. Meg szerencse. A fiamnak köszönhetem, hogy nem történt óriási baj.
2015-04-18 08:53:33