Rosta Erzsébet weboldala


A spájzunkban jó ideig árválkodott egy doboz L-karnitin, a pezsgőtablettáknak talán a fele hiányzott. Megkérdeztem róla futást kedvelő, a megszállottan kilométereket rovó férjemet, ez mire jó? Az L-karnitin abban segíti a sportolókat, hogy testzsírjukból több energiához jussanak, ezzel javítva állóképességüket, növeli erőkifejtésüket. Emellett, azzal, hogy megakadályozza, hogy az izomzatban felgyűljön a fáradtságot okozó tejsav, késlelteti a fáradtságérzetet. Ezt hallva, rákérdeztem, akkor miért nem iszod rendszeresen. Erre mormolt valamit, valószínűleg azt, hogy elfeledkezett róla. Ebben maradtunk.

Eltelt jó pár hónap érdeklődésem óta, amikor megállapították, hogy magas a vérem triglicerid szintje.  Ekkor férjem javasolta, igyak az L-karnitin pezsgőtablettákból, mert mint magyarázta, ez nemcsak a koleszterint tartja kordában, hanem a triglicerid mennyiségét is képes csökkenteni, majd megtoldotta azzal, növeli a „jó” koleszterin koncentrációját. Ez remek, tanácsára, elkezdtem naponta inni egy bögrényi pezsgőtablettát, de hamarosan elfogyott az a kevés, ami volt, ugyanis - hosszabb futások előtt - a férjem is rákapott a fogyasztására.

Eközben utánanéztem valójában még mi mindent tud ez a nem fehérjeépítő aminosav. Megtudtam, hogy természetes forrásai a vörös húsok, melyekből mi pár évtized óta már nem eszünk. Hogy ne legyen probléma, a párom meglepett L-karnitin kapszulákkal, és miután a leletem javulást mutatott, örömmel konstatáltam, hogy testsúlyom megállapodott, se le, se fel nem mozdult el. Persze ebben az is segített, hogy soha nem vetettem meg a mozgást. Tovább folytattam az L-karnitin kúrát, amit jól tettem, hisz megtudtam, az L-karnitintól függ a zsírfelhasználás, ezért lett az egyik fontos alkotórésze a legkorszerűbb fogyókúrás készítményeknek.

Az L-karnitin nagy népszerűségnek örvend az USA-ban valamint Japánban, ahol a különféle szívproblémák, szívinfarktus, magas vérnyomás ellen fogyasztják. Karbantartja a szívizomzatot, nélkülözhetetlen a növekedéshez, az izomzat fejlődéséhez. Légszomj fellépése esetén javítja az izmok oxigénellátását. Nemcsak a testi kondíciót, hanem a szellemi állapotot is regenerálja. Stimulálva az ingerületátvivő anyagok termelését - segíti az agyműködést, javítja a koncentrációképességet, de jó hatással van az idegrendszerre is. Lassítja az Alzheimer-kór elhatalmasodását, és mint előbb írtam, csökkenti a „rossz” koleszterinszintet.

Szedésénél nem árt azonban jól megjegyezni, hogy kétféle karnitin ismert, az L-karnitin és a D-karnitin. A D-karnitin és az L-karnitin között a különbség igen jelentős, ugyanis csak az utóbbi áll rendelkezésre természetes forrásból, és csak ez fiziológiailag aktív. A D-karnitin inaktív, és meggátolja a hasznos L-karnitin felvételét. De az L-karnitin fogyasztását sem szabad túlzásba vinni. A szakemberek azt mondják, hogy azoknak, akik két kapszulánál többet kapnak be, halszaguk lesz, azok pedig, akik még ennél is többet szednek, ráadásul szívpanaszaik vannak, jó lesz, ha vigyáznak, mert görcsös állapottal vagy hasmenéssel járhat szodéságuk.