Rosta Erzsébet weboldala


Kora tavasszal egy szimpatikus idős férfi csöngetett be hozzánk, és azt kérte férjemtől, engedje meg, hogy levágjon pár kis ágat bujtásnak az egyik utcai bokrunkról, mert szerinte az goji bogyót terem. Férjem azonnal igenlően rábólintott. Én már korábban is olvastam erről a sokoldalú gyógynövényről, bár azt egyáltalán nem gondoltam, hogy a mi kis szerény utcai bokrunk ilyen csodálatos gyümölcsöt termő lenne. Aztán el is felejtettem az egészet.

Eltelt fél év, és a legmelegebb július végi napokban néhány napra leugrottunk már sok nyarat megélt horvát barátnőmhöz, meglátogatni a Moščenićka Dragában élő kedves Cara Antoniánkat. A látogatáson kívül élveztük a kellemes környezetet, gyönyörködtünk a tájban, megmártóztunk az Adriai-tenger selymes vízében, jókat ettünk, pihentünk, és nagyokat sétáltunk. Attila pedig - hogy le ne égjen a tűző napon - a legforróbb időben lépcsőzni ment, vagy felszaladt az Učka-hegyre egy kis forrásvízért. Amikor valamelyik este - szokás szerint - betértünk a Konzum szupermarketba vásárolni, az egyik polcon, legnagyobb meglepetésünkre megpillantottuk életünk első igazi goji bogyóit. Azonnal vettünk belőle egy zacskónyival.

Lycium barbarum (Goji bogyó)Miután hazatértünk, megnéztem a Neten, tulajdonképpen mire használható ez bogyó. Kezdetben örültem ennek az aszalt gyümölcsnek, örvendtem, hogy erre is, meg arra is jó, de ahogy haladtam a böngészéssel, a leírtak egyre inkább kezdtek hihetetlennek tűnni, mert szinte minden betegségre, nyavalyára javasolták. Ennek ellenére felsorolom, mire ajánlják ezt a csoda bogyót. Kétkedésem ellenére, senkit nem akarok lebeszélni róla, mert ha hiszünk valamiben, már az is felér egy bizonyos egészségjavulással. Ám aki minden jót készpénznek tekint róla, az egészen biztosan csalódni fog.

Amikor a wikipedián megláttam a goji bokorról készült fényképet, azonnal rájöttem, hogy az utcai díszcserjénk valóban goji bokor volt. (Azért a múlt idő, mert a nyáron kiszáradt, valószínűleg már öreg lehetett. Remélem, a rokonszenves idős úrnak sikerült meggyökereztetnie az elvitt kis ágakat.)

Az ördögcérnának és farkas bogyónak is nevezett gojit (Lycium barbarum) Kínában, Mongóliában és Tibetben már régóta ismerik, és a hagyományos népi gyógyászat sikeresen alkalmazza erősítő roborálásra, de ajánlják tápanyagként is. Orvosi használatát először Kínában írták le, az i.u. az első században. Azért ették, hogy meghosszabbítsa az életet. A legenda szerint egy gyógyfüves, aki goji bogyót fogyasztott egyéb gyógynövényekkel kombinálva, 252 évig élt.

Gyógyászati célokra a gyökér kérgét és a növény gyümölcsét használják fel. A goji bogyókat többféleképpen fogyaszthatják, nyersen, teába áztatva, levesbe főzve, vagy kompótba keverve. Az utóbbi időben felkeltette a nyugati orvosok érdeklődését is, a gyógyhatásával kapcsolatban különböző területeken folynak tudományos kutatások. Arra keresik a választ, hogy a goji bogyót rendszeresen fogyasztó ázsiai emberek szervezete valóban e gyümölcsnek köszönhetően áll ellen szívósan a betegségeknek, és ennek tulajdoníthatóan élnek meglehetősen hosszú életet. Nos, olvassák el mit tudtam meg, mire képes a csodálatos goji bogyó. Mi is kipróbáljuk, noha tamáskodok, titkon azért remélem, a segítségünkre lesz.

Szárított goji bogyóA csodatévő goji bogyó erősíti az immunrendszert, fokozza az agy és az idegrendszer működését. Vérképző, csökkenti a vér koleszterinszintjét, ezzel megelőzi a szív- és érrendszeri problémákat. Lejjebb viszi a magas vérnyomást. Javítja a fizikai állóképességet, a test energia szintjét, sőt az időskori látást is. Ajánlják kimerültség ellen, valamint allergiás tünetekre, valamint gombásodás ellen. Baktérium-ölő képessége jól hat az ízületi gyulladásra és más gyulladással járó folyamatra. Hasznos a cukorbetegek részére, valamint az emésztőszervi zavarokkal kínlódóknak. Lassítja az öregedést, de az álmatlanság ellen is segít, jó alvást biztosítva. Enged a szorongáson, és hatásos a szívritmuszavar esetén.

Javasolják fogyasztását az impotencia kúrálására, de nemcsak a merevedési zavarokkal bajlódók számára ideális, hanem állítólag vágyfokozóként is bevált. Sikeresen alkalmazható terméketlenség ellen, valamint görcsös menstruáció esetén. Védelmet biztosít az allergiák ellen, megóv a káros napsugaraktól. Ha viszont valaki allergiás a pollenekre, nem árt csökkentenie vagy felfüggesztenie a goji bogyó fogyasztását. Segítségével sikeresen lefogyhatnak a kórosan elhízottak. Mindenekelőtt rákmegelőző és rákellenes hatása egyedülálló, különösen a májrák ellen veszi fel a harcot, képes visszafordítani a rosszindulatú rákos megbetegedéseket, mint például a vastagbélrákot, a tüdő- és a bőrrákot, sőt pozitívan hat más rosszindulatú daganatos megbetegedésben szenvedők ellenálló képességére is. A sokféle aminosav és nyomelem mellett, C-vitamin tartalmával a föld növényeinek a második helyezettje, de bőségesen tartalmaz A,  B1, B2, B6 és E vitamint, az ásványi anyagok közül kalciumot, magnéziumot, cinket, vasat, szelént, germániumot. A goji bogyóban több fehérje van, mint a teljes kiőrlésű gabonában. Nagyobb mennyiségű C vitaminnal büszkélkedhet, mint a narancs, béta karotin tartalma meghaladja a sárgarépáét. Az antioxidáns hatása pedig oly nagy, hogy szinte elképzelhetetlen.

De hogy ne csak csupa jót írjak, körülnéztem, hogy a goji bogyó fogyasztásának lehetnek-e káros mellékhatásai. Ha valaki önmagában eszi, tehát nem szed semmilyen gyógyszert, egyedül a pollenre allergiásoknak, a várandós és a szoptatós kismamáknak kell óvatosaknak lenniük. Terhesség esetén különösen vigyázni kell, mert a gojiban található bétain nevű vegyület spontán vetélést okozhat.

Azt sem árt tudni, hogy - mivel csökkenti a vérnyomást - vérnyomáslehúzó gyógyszerekkel fogyasztva alacsony vérnyomást okozhat. Diabétesz esetén pedig a goji kéregből készült kivonat, vagy tea a fogyasztása a vércukor szintjét csökkentheti a kívánatosnál alacsonyabbra. Annak is érdemes orvossal konzultálnia, aki kumarint tartalmazó vérhígítót (véralvadás lassító gyógyszert) szed, mert ennek hatóanyaga kölcsönhatásba léphet a gojiban található vegyületekkel.

Kommentek

archivált tartalom

Sevimagdi #127

Kérdésem, hogy az utcán, vagy kert végében, vagy akárhol termő lycium ugyanaz-e, mint a kertészetből vásárolt goji bogyó. Termésének milyen az íze?

2018-10-27 12:21:35

Püski András #126

A kérdésem az lenne, hogy összeférhetetlen-e az ASA, vagy az aspirin protectel?
Köszönöm, Püski A.

2018-04-16 09:01:35

Ágnes #125

Kedves Erzsébet, kérem írja meg privátban, hogy honnan lehet megbízható goji bogyót beszerezni? Üdvözlettel, Ágnes

2017-11-17 22:37:50

Ágnes #124

Kedves Erzsébet, megírná privátban, hogy honnan lehet beszerezni megbízható goji bogyót? Üdvözlettel,
Ágnes

2017-11-17 22:35:22

Fodor József #123

Kedves Erzsébet!
A goji bogyo megbízható beszerzési forrása után érdeklődnék privát üzenetben. Előre is kőszőnőm szépen!

2017-08-27 06:33:51

Turcsán Mihály #122

Goji cserjék korlátozott számban

2017-07-22 14:53:41

Sabo Robert #121

Kedves Erzsebet!
A goji bogyó napi fogyasztható mennyisége : száritva 15g. , frissen 30 35g. Ez a mennyiség kb 50 darab bogyó naponta . Reggel és este fogyasztom 25-25 darabot. Már három éve van goji cserjém , évközben frissen, télen a hütőből fogyasztom.

2016-09-04 05:38:41

Rosta Erzsébet #120

Kedves Bianka!
A fogyasztandó goji bogyó mennyiségére nincs megállapított felső korlát, egészséges emberek számára jellemző módon napi 10-30 g a javasolt dózis. Egy csésze teához 5-15 g bogyót ajánlanak, és naponta 1-3 csésze tea elfogyasztását tanácsolják.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-08-15 14:51:55

Bianka #119

Kedves Erzsébet!
Arról szeretnék érdeklődni, hogy egy felnőttnek egy nap hány szem szárított goji bogyót kell bevennie?
Válaszát előre is köszönöm!

2016-08-11 17:07:12

Rosta Erzsébet #118

Kedves Christin! – Re: #116
Mivel - mint írja - többféle gyógyszert is szed, akkor jár el kellő gondossággal, ha kérdését - a kórtörténetét és felírt pirulák kémiai összetételét és hatásmechanizmusát jól ismerő – (házi)orvosának teszi fel.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-08-11 13:10:51

Christin Schultz #117

Én szedek antidepresszánst es egyébb más gyógyszereket...akkor én teljesen lemondjak róla? :sad:

2016-08-10 02:17:33

Rosta Erzsébet #116

Kedves Erika!
A választ az email címére elküldtem.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-07-10 15:25:03

Zsalakó Erika #115

Kedves Erzsébet!
Én is azutàn érdekkődnék , megbízhatóság szempontjából hol tudnám beszerezni a goji bogyót ? Persze privátban ! Előre is köszönöm ! Üdvözlettel Zsalakó Erika

2016-07-08 19:00:22

Rosta Erzsébet #114

Kedves Erika!
Ha nem krónikus, nem jár kellemetlen tünetekkel (nem igényel kezelést) az alacsony vérnyomása, nem szed vérhígító gyógyszert vagy antidepresszánst, megpróbálkozhat a goji bogyó fogyasztásával, ha viszont ezt követően fáradékonnyá válna, csökkenne a cselekvőkészsége, szellemi terhelhetősége, azonnal hagyja abba a kúrát, és beszélje meg a teendőket a háziorvosával.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-27 12:32:22

Csiszér Erika #113

Kedves Erzsébet azt szeretnék kérdezni hogy nekem alacdony a vérnyomásom akkor ehetem a goji bogyot fogyésra? Köszönöm válaszát elöre is

2016-06-27 07:03:26

Rosta Erzsébet #112

Kedves Katalin!
Válaszomat privát levélben elküldtem.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-21 15:32:20

Szijj Katalin #111

Kedves Erzsébet!
Én is azutàn érdekkődnék , mit tanàcsol megbízhatóság szempontjából hol szerezzek be ? Persze privàtban ! Előre is köszönöm ! Üdvözlettel Katalin

2016-06-20 11:44:11

Rosta Erzsébet #110

Kedves Éva!
Privát mailben válaszoltam.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-09 14:25:31

Kemsei Éva #109

Kedves Erzsébet!
Magas koleszterinre szeretnék fogyasztani goji bogyót. Kérdésem Önhöz: hol lehet ellenőrzött minőségű goji bogyót beszerezni? Várom válaszát, amit előre is köszönök.
Üdvözlettel: Kemsei Éva

2016-06-08 19:47:35

Rosta Erzsébet #108

Kedves Reni!
A goji bogyó vitamin- és ásványianyag-tartalma miatt igen hasznos - mondhatni univerzális - étrend-kiegészítő, gyorsítja az anyagcserét; önállóan, vagy natúr joghurttal fogyasztva az étvágyat is csökkenti. A mennyiségével kapcsolatban így ismeretlenül nem tudok tanácsot adni, de általában a forgalmazók jelezni szokták azt ajánlott mennyiséget. Ha viszont vérhígító gyógyszert szed, vagy cukorbetegséggel, magas vérnyomással kezelik, esetleg allergiás, vagy gyermeket vár, fogyasztásának megkezdése előtt feltétlenül konzultáljon az orvosával.
Bár nem írta, hogy milyen céllal szeretne goji bogyót vásárolni, azt azért megjegyzem, hogy egyedül a goji bogyó segítségével jelentős fogyást nem lehet elérni, ehhez megfelelő diétára és fizikai aktivitásra is szükség lehet. A beszerzési forrást privát levélben írtam meg.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-27 11:18:59

Rosta Erzsébet #107

Kedves Ivett!
Válaszom privát levélben küldtem el.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-27 11:04:34

Rosta Erzsébet #106

Kedves Kitti!
A 15 kg súlyfelesleg leadásához a goji bogyó önmagában valószínűleg nem lesz elég. Vitamin- és ásványianyag-tartalma miatt igen hasznos - mondhatni univerzális - étrend-kiegészítő, gyorsítja az anyagcserét (a kalóriák égetését); önállóan, vagy natúr joghurttal fogyasztva az étvágyat is csökkenti. A tartós fogyáshoz azonban étrenden és az életvitelen is változatni kell. Az oldalamon számos fogyókúra „receptet” is talál (szabaduljunk meg néhány kilónktól, a leghatékonyabb fogyókúra stb.), de emellett testmozgásra, fizikai aktivitásra is szükség lehet. Ami pedig a goji bogyó beszerzését illeti, erről privát levélben tájékoztatom.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-27 11:01:53

Varga Zoltànné #105

Szia!!
Szeretnék érdeklődni h ezt bogyót màr láttam herbáriàkba is!!
Hogy ott érdemes e meg venni kipróbàlni onnan?
Mert fogyás céljából szeretném hasznàlni.
Mit lehet még erről tudni!?
Előre is köszönöm

2016-04-27 09:04:38

Ivett #104

Kedves Erzsébet! Szeretnék rendelni biztos forrásból goji bogyót. Tudna nekem ebben segíteni? Köszönöm. Ivett

2016-04-27 06:58:59

Bakos Renáta #103

Jó napot! Én is olvastam a goji bogyó jótékony hatásairól, és érdekelne hogy hol lehet biztos forrásból beszerezni! És emellet szeretném tudni hogyan kell alkalmazni! Mivel és milyen mennyiségben lehet fogyasztani, és hogy a bio boltban vásárolt termék mennyire hatásos! Válaszát előre is köszönöm!

2016-04-27 04:29:51

KITTI #102

JÓ NAPOT!!ma olvastam a goji bogyóról elég jo dolgot olvasgatok.szeretnék fogyni 15 kg .hol lehet beszerezni a goji bogyót ,honnét tudnék rendelni????
és még is hogyan kell szedni ??és mit lehet mellette enni??

2016-04-26 11:21:23

Rosta Erzsébet #101

Kedves Szántó Gézáné!
A goji bogyó fogyasztása elsősorban bizonyos gyógyszerek szedése, terhesség, illetőleg pollen allergia esetén járhat kellemetlen mellékhatásokkal. Olykor kisebb emésztési problémákat (szélsőséges esetben émelygést, hányingert) is okozhat, ez esetben csökkenteni kell az elfogyasztott goji bogyó mennyiségét, illetőleg - amíg nem szokott hozzá a szervezete - lehetőleg ne üres gyomorral egyen belőle.
Üdvözlettel,
Rosta Erzsébet

2016-04-25 12:02:59

Szàntó Gézáné #100

Az lehetséges hogy a gojitól fàj a gyomrom?
Semilyen gyógyszert nem szedek!

2016-04-25 06:27:40

Rosta Erzsébet #99

Kedves Annamária!
Elküldtem.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-24 12:46:47

Annamária #98

Kedves Erzsébet!
Kérem, küldje el privát üzenetben, hogy honnan tudnék beszerezni ellenőrzött goji bogyót.
Válaszát előre is köszönöm!
Annamária :-)

2016-04-23 11:16:38

Rosta Erzsébet #97

Kedves Ágnes! Kedves Irma!
Válaszom privát e-mailben elküldtem.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-31 15:34:14

Irma #96

Kedves Erzsébet!! Szeretném a segitségét kérni abban,hogy honnan tudnám a Goji bogyót biztonságosan megvenni! Az egészségmegőrzésen kivül fogyni is szeretnék,legalább 6-7 kg!Válaszát köszönöm! Tisztelettel: Irma

2016-03-30 13:36:32

Nemes Ágnes #95

Kedves Erzsébet! Legyen kedves nekem is megírni, hogy a Goji bogyót mely forrásból javasolja beszerezni. Válaszát előre is megköszönöm. Üdvözlettel: Ági

2016-03-30 11:07:34

Rosta Erzsébet #94

Kedves Ibolya!
Mivel számos orvostudományi cikk, tanulmány szerint allergiát okozhat a goji bogyó fogyasztása, különösen azok körében, akik valamilyen ételallergiától szenvednek, én azt javasolnám, hogy konzultáljon egy allergológus szakorvossal, vagy mielőtt goji bogyót vásárolna, kis mennyiségben próbálja ki, hogy nem okoz-e problémát. A megbízhatónak tekinthető forrásról privát levélben tájékoztatom.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-23 14:13:35

Ibolya #93

Kedves Erzsébet!

Kérem küldje el hogy honnan tudom megbízható forrásból beszerezni a golyi bogyót?
mogyoró allergiába szedhető?

köszönöm Ibolya

2016-03-23 11:21:55

Rosta Erzsébet #92

Kedves Katalin!
Önmagában is meg lehet enni, de könnyebb és élvezetesebb elfogyasztani egy evőkanálnyit belőle egy pohár natúr joghurttal vagy kefirrel. Jó lehet a tea is, de én azért nem javasolom, mert nem gazdaságos. A fogyáshoz azonban – bár csökkenti az étvágyat (teltségérzetet kelt), és gyorsítja az anyagcserét (gyorsabban ég el az elfogyasztott táplálék kalóriatartalma) – önmagában nem elég, több fizikai aktivitásra van szükség, és lehet, hogy az étrenden is változtatni kell.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-21 17:17:29

Oláhné Szűcs Katalin #91

Aggódó családomtól kaptam Goji bogyót ,(cukrom néha a megengedett fölé billen,de gyógyszert nem kell szednem, és túlsúlyos is vagyok).Szaküzletben vették,de latin név nincs rajta.Hogyan fogyasszam, hogy hatásos legyen?Rágcsáljam el, vagy főzzek teát?Az oldalon olvasottak alapján legközelebb az itt javasolt helyről szerzem be,úgy gondolom.Köszönöm Tyúkanyó(Oláhné Szűcs Katalin)

2016-03-21 13:26:50

Rosta Erzsébet #90

Kedves Mónika!
Válaszom privát levélben elküldtem.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-20 15:37:54

Rosta Erzsébet #89

Kedves Ágnes! - Re: #86
Bár nem írta, de feltételezem, hogy fogyni szeretne. A goji bogyó hatékonyságáról írt szakmai cikkek alapján én csak annyit merek biztosan állítani, hogy a fogyasztása felgyorsítja az anyagcserét (növeli a kalóriaégetést), és teltségérzetet okozva mérsékli az étvágyat. Ez azonban önmagában aligha elég a tartós fogyáshoz, valószínűleg a korábbi étrenden is változtatni kell, és a fizikai aktivitás (testmozgás) növelésére ugyancsak szükség lehet. A javasolható mennyiség naponta 1-2 evőkanál goji bogyó, egy pohár zsírszegény tejjel, joghurttal vagy kefírrel elfogyasztva.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-20 15:32:00

Nagy Mónika #88

Kedves Erzsébet!
Megköszöném, megírná hogy hol tudom beszerezni mivel elég nehéz kiszürni a web információkból hogy melyik a megfelelő.
Válaszát köszönve:NMónika

2016-03-19 17:57:01

Kozma Ágnes #87

Én bió boltban vettem a Goji bógyót. Szeretném kérdezni Hogyan a leghatásosab a szedése?

2016-03-19 14:57:29

Rosta Erzsébet #86

Kedves Éva!
Válaszomat privát mailben elküldtem.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-16 14:22:01

Müller Éva #85

Kedves Erzsébet!! Szeretnék érdeklődni hol tudnék venni megbizható forrásból goji bogyót.. Köszönettel: Évi-

2016-03-16 12:48:40

Rosta Erzsébet #84

Kedves Kata és Krisztina! (Re: #81 és #82)
Válaszomat privát levélben elküldtem.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-02 12:19:57

NYITRAI kRISZTINA #83

Kedves Erzsébet !
Szeretném megtudni hol vásárolhatnék megfelelő minőségű goji bogyot.
Köszönettel: Kriszti

2016-03-02 11:41:23

Paulovics Katalin #82

Kedves Erzsébet!
Megköszönném, ha elküldené emailben, a megbízható forrás elérhetőségét.
Köszönettel: Kata

2016-03-02 06:34:50

Rosta Erzsébet #81

Kedves Lévi! Válaszom privát levélben elküldtem. Üdvözlettel, Erzsébet

2016-02-29 13:58:07

LÉVI #80

Érdeklődnék én is beszerzéséről...köszönöm :)

2016-02-29 08:11:20

Rosta Erzsébet #79

Kedves Mary!
A piacon nem biztos, hogy megfelelő minőségű, ellenőrzött forrásból származó goji bogyót tud vásárolni. Olyat érdemes keresni, melyik bio- vagy öko-gazdálkodásból származik, GMO-mentes (igény esetén gluténmentes), és a csomagolásából megállapítható, hogy ellenőrzött. Minderről a privát levelemben részletesen írtam.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-07 17:03:23

Mary Biró #78

Kedves Erzsébet!

Én is szeretném megtudni, hogy megbízható forrásból,hol szerezhető be a Goji bogyó. Kérem szíveskedjen megírni, valamint a szedésével kapcsolatos hasznos információkat is.
Én a piacon vettem goji bogyót Ön szerin az jó lehet? segítségét előre is köszönöm Mary

2016-02-06 18:53:25

Rosta Erzsébet #77

Kedves Enikő!
Válaszomat emailben elküldtem.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-21 06:04:33

Rónyai Enikő #76

Kedves Erzsébet!

Én is szeretném megtudni, hogy megbízható forrásból,hol szerezhető be a Goji bogyó. Kérem szíveskedjen megírni, valamint a szedésével kapcsolatos hasznos információkat is.
Segítségét előre is köszönöm:
Enikő

2016-01-19 09:21:05

Rosta Erzsébet #75

Kedves Éva!
A forgalmazót privát levélben elküldtem. Ami pedig a goji bogyó fogyasztó hatását illeti, önmagában (kellő fizikai aktivitás nélkül) biztosan nem elegendő, de kedvező hatása, hogy csökkenti az étvágyat és gyorsítja az anyagcserét.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-15 15:19:49

Éva #74

Kedves Erzsébet!

Kérem írja meg nekem is privát üzenetben,hol lehet ezt beszerezni,mindenféle humbuk nélkül..köszönöm..Én sajnos terhesség óta túlsúlyos vagyok,semmi nem segített..Olvastam,hogy talán ez a bogyó..de ki tudja..Örülnék ha erre is mondana nekem valami véleményt.Köszönöm

2016-01-14 12:16:42

Rosta Erzsébet #73

Kedves Olga!
Válaszomat emailben elküldtem.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-10 17:02:10

Harsányi Olga #72

Kedves Erzsébet!
Felkeltette érdeklődésemet a goji bogyóról írt cikke.Kérem szíveskedjen megírni megbízható forrásból,hol szerezhető be.
Tisztelettel és köszönettel H.Olga

2016-01-10 13:45:21

Eszter #71

Kedves Erzsébet! Szeretnék venni ilyen bogyót, cukros vagyok és sajnos túlsúlyos! Köszönöm előre is a segítséget!

2016-01-06 15:11:46

Rosta Erzsébet #70

Kedves "Mókus"!
Mindig örömmel veszem a jobbító szándékú észrevételeket, ezért (bár úgy érzem, alaposan átnéztem a vonatkozó szakirodalmat), ha megadja az állításának a hiteles forrását, az írásomat kijavítom.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-11-23 07:44:20

Rosta Erzsébet #69

Kedves Laci!
Válaszomat privát levélben elküldtem.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-11-21 11:40:55

mókus #68

Bocsánat, ha beleszólok, de én úgy tudom, hogy a fenti cikk annyiban sántít, hogy a kettő nem ugyan az! A goji berry és a Lycium barbarum. Ezt sok helyen le is írják, hogy az itthoni mérgező, de NEM UGYAN AZ A KETTŐ, csak nagyon hasonlít, könnyű összekeverni és ezért kell vigyázni, hogy megbízható forrásból szerezzük be az aszalt magokat vagy magát a cserjét! Üdv.

2015-11-20 20:55:26

Laci #67

Kedves Erzsébet!
Kérem küldje el nekem is,honnan érdemes beszerezni!
Nagyon köszönöm!

2015-11-20 07:38:33

Rosta Erzsébet #66

Kedves Zsuzsa!
Gondolom, szárított (aszalt) goji bogyót vásárolt. Egy evőkanál goji bogyóhoz maximum 1 liter vizet használjon.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-11-04 16:42:14

Bütösi Zsuzsa #65

Van egy csomag goji bogyóm, az elkészítéséhez az van írva,hogy 1 evőkanál goji bogyót egy forró vízzel teli kannába tegyek. De hány dl, vagy literes ez a kanna?

2015-11-03 09:44:06

Rosta Erzsébet #64

Kedves Hajni!
Privát levélben elküldtem.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-11-02 13:58:58

Hajni #63

Kedves Erzsébet!
Kérem küldje el nekem is,honnan érdemes beszerezni!
Nagyon köszönöm!

2015-11-01 21:55:41

Rosta Erzsébet #62

Kedves Annamária!. Válaszom privát emailben elküldtem.
Üdvöz7lettel,
Erzsébet

2015-10-07 09:03:14

Annamária #61

Kedves Erzsébet!
Kérem, írja meg nekem is , melyik forgalmazótól érdemes vásárolni.

Köszönöm :-)

2015-10-06 12:50:59

Rosta Erzsébet #60

Kedves Edit!
Válaszomért nézze meg a postaládáját!
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-10-01 13:34:12

Patyi Edit #59

Kedves Erzsébet!@
Hasznos információkat kaptam írásából a Goji bogyót illetően.
Magas vércukorszintem javítása érdekében szeretném kipróbálni a Goji bogyót.
Kérem, ajánljon nekem megbízható beszerzési forrást!
Válaszát várva tisztelettel:
Edit

2015-09-30 21:30:50

Rosta Erzsébet #58

Kedves Melinda!
Válaszomat privát emailemben olvashatja.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-09-30 11:31:13

Kovács Melinda #57

Kérnék szépen én is egy biztos forrást. Nagyon szépen köszönöm. :)

2015-09-29 20:31:28

Rosta Erzsébet #56

Kedves Márti!
A kérdésére privát levelemben válaszoltam.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-09-29 13:55:47

KERÉNYINÉ #55

Valaki tudna segíteni? Megbízható forrást szeretnék ,ahol megtudnám venni!!! Köszönöm .Márti

2015-09-29 13:24:17

Rosta Erzsébet #54

Kedves Szilvi! Mindenekelőtt köszönöm elismerő szavait. Privát levelemben forgalmazókat is megnevezek, de annyit azért itt is megjegyzek, hogy a legfontosabb az, hogy a forgalmazó a goji bogyóra öko- vagy bio-tanúsítvánnyal rendelkezzen. A megfelelő tisztaságú, GMO- és gluténmentes szárított goji bogyó kilója kb. 40-45 US$, azaz cirka 12 ezer Ft. Aki ennél sokkal olcsóbban adja, az már eleve gyanús. Üdvözlettel, Erzsébet

2015-09-29 12:09:21

Nagy Lajosné #53

Kedves Erzsébet!:-)
Nagyon tetszett az írása a goji bogyóról.
Kérem küldje el a megbízható forgalmazó forgalmazó elérhetőségét .
Üdvözlettel : Szilvi

2015-09-29 07:19:05

Rosta Erzsébet #52

Kedves Eszter!
Privát válaszom a megadott email címre elküldtem
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-09-15 09:21:59

Eszter #51

Tisztelt Erzsébet!
Olvastam az írásait a goji bogyóról.Kérem ajánljon egy megbízható forgalmazót!Előre is köszönöm!
Legyen szép napja!
Köszönettel:Eszter!

2015-09-14 20:22:48

Rosta Erzsébet #50

Kedves Erzsébet!
Válaszomat privát levélben elküldtem.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-09-14 09:11:24

Sumandán Erzsébet #49

Kedves Erzsébet!
Kérem, írja meg, melyik forgalmazótól érdemes vásárolni. Több, mint tíz éve olvasom a cikkeit a leghíresebb gasztronómiai magazinunkban, ezért bízom Önben.
Előre is köszönöm
Erzsébet

2015-09-14 07:30:08

Sumandán Erzsébet #48

Kedves Erzsébet!
Kérem, írja meg, melyik forgalmazótól érdemes vásárolni. Már évtizedek óta olvasom a cikkeit a leghíresebb gasztronómiai magazinunkban, ezért bízom Önben.
Előre is köszönöm

2015-09-14 09:13:22

Rosta Erzsébet #47

Kedves Kinga!
Válaszom privát levélben elküldtem.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-09-06 11:11:27

Balla Kinga #46

Kedves Erzsébet ! Hoi bogyos irását olvasva szeretnék venni és forgalmazot kérdeznék honnan érdemes beszerezni gyerekeim 14 és 19 évesek stresszes év előtt állnak nekik szeretném venni. Válaszát előre is köszönöm . Bunné kinga

2015-09-05 19:41:13

Rosta Erzsébet #45

Kedves Katalin!
A kért privát levelet elküldtem.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-08-28 15:30:52

Fülöp Katalin #44

Kedves Erzsébet!
Nagyon tetszett az írása. Szeretnék fogyáshoz rendelni szárított Goji bogyót, és ehhez kérem a segítségét. Szeretném, ha a megbízható forgalmazó címét privát levélben elküldené nekem.
Jó egészséget kívánok!
Levelét előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Katalin

2015-08-27 13:33:38

Rosta Erzsébet #43

Kedves Zsuzsanna!
Mivel az unokája - mint írja - aktív sportoló, ha az eredményei nem romlanak, valószínűleg rendben lehet az étrendje. Ha versenyszerűen sportol, akkor az edzője és/vagy a sportorvosa biztosan figyelemmel kíséri unokája étkezését, és ha valami hiányt látnak, figyelmeztetik erre. Ami a kérdését illeti, adhat neki goji bogyót, de nem biztos, hogy feltétlenül szüksége van rá. Sportteljesítményt fokozó hatásáról ugyan nem olvastam, de az esetleges sérülések esetén gyorsíthatja felépülést. De ezt a kérdést inkább az unokája edzőjével, orvosával kellene megbeszélnie.
Üdvözlettel,
Erzsébet
P.s.: Privát üzenetet a „Kapcsolat” menüpontra kattintva megjelenő űrlap segítségével küldhet.

2015-08-23 12:18:41

Sólyom Zsuzsanna #42

Kedves Erzsébet, hol kereshetbém fel privát?

2015-08-22 11:03:53

Sólyom Zsuzsanna #41

kedves Erzsébet, ez a sok jó, amit a bogyóról olvastam nagyon felvillanyozott. Az lenne a kérdésem, hogy fiatal (15 év) aktív sportoló fiúunokámnak adhatom-e. Másik kérdésem, hogy mit ajánl, hol szerezzem be. Köszönettel várom válaszát.

2015-08-22 11:01:37

Rosta Erzsébet #40

Kedves Judit!
Bár privát levélben forgalmazót is ajánlok, a legfontosabb, hogy olyan szárított goji bogyót vásároljon, mely bio- vagy öko-tanúsítvánnyal rendelkezik. A magas vérnyomásra szedett gyógyszer elhagyását - a pozitív tapasztalatok ellenére is - jobb, ha megbeszéli az orvosával. Ami pedig a fogyást illeti, ne várjon csodákat, kellő eltökéltség nélkül nem várható tartós eredmény.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-08-19 13:08:31

Varga Judit #39

Kedves Erzsébet!
Én is az iránt érdeklődnék, hogy hol lehet megbízható helyről beszerezni a bogyókat. Első sorban jó lenne, ha el lehetne hagynom a magas vérnyomásra szedett gyógyszert. Továbbá a fogyásnak is nagyon tudnék örülni.... :lol: Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: Judit

2015-08-18 11:43:13

Rosta Erzsébet #38

Kedves Kata!
Kérdésére privát levélben válaszoltam
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-08-18 08:50:58

Kata #37

Kedves Erzsébet!
Nagyon megtetszett az írása.
Érdelkődni szeretnék, hogy hol tudom megbízható helyről beszerezni ezt a bogyót.
Előre is köszönöm,
Kata

2015-08-18 06:58:09

Rosta Erzsébet #36

Kedves Kriszti!
Elsősorban a bogyó fogyasztása az elterjedt, de a hagyományos kínai orvoslás a levelét és a növény szárainak a kérgét is felhasználja. A szárított goji levelekből főzött teát a magas vérnyomás kezelésére ajánlják.

2015-07-31 15:18:41

kriszti #35

Udv.Mi van akkor ha a levelet leszaritom es abbol fozok teat,mint ahogy mas novenynel is tesszuk?????

2015-07-30 20:04:19

Rosta Erzsébet #34

Kedves Zita!
Köszönöm a jókívánságát és elismerő szavait. A kérdésére privát üzenetben válaszoltam.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-07-22 08:49:14

nagy zita #33

Kedves Erzsébet!


Gratulálok az írásaihoz, sajnos csak most találtam rá a honlapjára, számomra nagyon sok információt ad.


Felkeltette érdeklődésemet a Goji bogyóról írottak is,
megadná nekem a megbizható beszerzési hely cimét.

további sok sikert munkájához,

köszönettel nagy zita

2015-07-21 12:15:25

Rosta Erzsébet #32

Kedves Valéria!
Ugyanazt tudom válaszolni, mint pár nappal korábban Katalin nevű olvasómnak. Magam ugyan nem próbáltam ki, viszont a férjem joghurttal fogyasztotta a szárított bogyót, és jóllakottnak érezte magát tőle. A fogyás tekintetében viszont ő nem jó példa, mert elég sokat fut. Szerintem érdemes többféle goji-készítményt kipróbálni, és megtalálni a legjobbat, mert a hatásuk nem mindenki esetében ugyanaz.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-05-27 16:31:52

Rosta Erzsébet #31

Kedves Gabriella!
A válaszom privát mailben elküldtem.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-05-27 16:21:59

Barna Valéria #30

Kedves Erzsébet! Érdeklődni szeretnék, hogy a goji bogyót fogyáshoz hogyan és milyen arányban kell használni. Esetleg a szárított goji bogyot teaként hogyan lehet elkészíteni (arányokra gondolok). Válaszát előre is köszönöm.

2015-05-27 13:02:15

Gabriella #29

Üdvözlöm! Érdeklődnék én is a forgalmazó felől ..várom válaszát..további szép napot kívánok! :lol:

2015-05-27 09:30:29

Rosta Erzsébet #28

Kedves Katalin!
Én nem próbáltam ki a goji bogyót, fogyáshoz a zöld teát (zöldtea-kivonatot) valamint a króm-pikolinátot használom. (Ez utóbbiról van egy rövid írásom is, melyet a kereső segítségével könnyen megtalálhat.) A gojit a férjem fogyasztotta el, natúr joghurttal, és jóllakottság érzete lett tőle. A gojit a kereskedelemben sokféleképpen lehet kapni: szárított gyümölcsként, tabletta formájában, kapszulában, dzsúszként, sűrítményként. A fogyást illetően nincs különösebb tapasztalatom, célszerű kipróbálni, hogy melyik készítményben, illetve mivel kombinálva fejti ki legjobban a hatását. A forgalmazóról privát levélben küldtem tájékoztatást.

2015-05-25 10:15:17

Katalin #27

Kedves Erzsébet! Csak nehány napja olvastam először a gojiról, de szeretnem kipróbálni. Első sorban en is fogyás miatt, de a magas vitamintartalma is előny! Sokat segítene, ha megkaphatnám a gyártó/forgalmazo nevet, illetve esteleg ha segítene, erre a célra milyen formában érdemes használni. Előre is köszönöm!

2015-05-24 11:49:46

Rosta Erzsébet #26

Kedves Ilona!
A választ privát levélben elküldtem.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-05-20 08:24:02

Ilona #25

Szeretnék én is érdeklődni a forgalmazó iránt.

2015-05-19 18:57:23

Rosta Erzsébet #24

Kedves Ica!
Nemcsak teaként fogyaszthatod a szárított goji bogyót, hanem minden olyan ételben felhasználhatod, melyben aszalt gyümölcsöket írnak elő a receptek. Teheted például joghurtba, kefirbe, pudingba, gyümölcskenyérbe, de önmagában is megehető. A teát azért szokták ajánlani, mert nagyobb mennyiségben fogyasztva enyhe hashajtó hatása lehet. A forrázás viszont nem tesz jót a benne lévő C vitaminnak.
Erzsébet

2015-05-12 14:25:20

Ica #23

Sziasztok !
Kérlek benneteket, hogy segítsetek a szárított Goji bogyó használatához mennyi víz szükséges és tényleg forrázni és állni kell hagyni ?

Köszi:
Ica

2015-05-12 10:26:23

Rosta Erzsébet #22

Kedves Gizi!
Válaszomat privát levélben küldtem el.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-04-27 12:39:12

Varga Gizella #21

Én is érdeklődnék a forgalmazó iránt, valamint szeretném tudni, hogy fogyáshoz a tea vagy a bogyó hatásosabb.Hol szerezzem be és mennyibe kerül. Köszönettel:Gizi

2015-04-26 20:27:59

Rosta Erzsébet #20

Kedves Ica!
Mindenekelőtt köszönöm a jó kívánságát, és szeretettel viszonozom. Mivel nem kívánok senkit sem reklámozni a forgalmazóval kapcsolatos információt privát üzenetben küldöm meg.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-04-05 13:29:55

Rosta Erzsébet #19

Kedves Bernadett!
A forgalmazóra vonatkozó információt – mivel nem kívánok senkit sem reklámozni – privát levélben küldtem el. Ami pedig a második kérdését illeti, mindenképpen hasznosabbnak tűnik a gyümölcs elfogyasztása, ugyanis a rostokban gazdag goji bogyó – egyéb kedvező tulajdonságai mellett – fokozza a telítettség érzetet, így kevesebb táplálékra lehet szükség. Azt azonban meg kell jegyeznem, hogy fizikai aktivitás nélkül nincs eredményes fogyás. Szerencsére a goji bogyónak megvan az a jó tulajdonsága, hogy a táplálékot inkább energiává és nem zsírokká alakítja át, s ezáltal a testmozgás is könnyebb lesz.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-04-05 15:26:25

kalácska Józsefné #18

Kedves Erzsébet!

Szeretném a segítségét kérni, hogy a goji bogyót honnan tudom megbízható helyről beszerezni. Válaszadását megköszönve! Üdvözlettel:Ica
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok.
Nagyon jo a honlap imádom

2015-04-05 02:03:46

Bernadett #17

Üdv!
Érdeklődni szeretnék én is a forgalmazó iránt,
valamint érdekelne, hogy fogyáshoz
a tea vagy a gyümölcs elfogyasztása lenne a célravezetőbb?
Üdv, Bernadett

2015-04-04 06:16:18

Rosta Erzsébet #16

Kedves Mónika!
Válaszomat privát levélben elküldtem.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-03-11 12:58:52

Mónika #15

Kedves Erzsébet!

Szeretném a segítségét kérni, hogy a goji bogyót honnan tudom megbízható helyről beszerezni. Válaszadását megköszönve! Üdvözlettel: Mónika

2015-03-09 18:29:31

Rosta Erzsébet #14

Kedves Magda!
A szárított goji bogyó számos különféle módon felhasználható. Fogyasztható önmagában, teaként, joghurttal, levesekben, húsok köreteként, keverhetjük gabonapelyhekkel stb. A napi ajánlott mennyisége 10-15 g minden reggel és este. A teába (1 személyre számolva) 15 g szárított gyümölcsöt ajánlanak, ami közelítőleg 1 evőkanálnak felel meg. A különféle ételeknél, süteményeknél a mazsolát helyettesíthetjük vele.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-02-28 07:41:28

Horinka Magda #13

Érdeklődni szeretnék, hogy a szárított bogyókat hogyan kell felhasználni. Teánál milyen mennyiség szükséges. Várom a válaszát.
Előre is köszönöm.

2015-02-28 06:40:13

Rosta Erzsébet #12

Kedves Erzsébet!
A kért információt elküldtem.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-02-25 13:48:55

Jehotek Bogdán Erzsé #11

Üdv!
Érdeklődni szeretnék én is a forgalmazó iránt,
valamint érdekelne a véleményed, hogy fogyáshoz
szerinted is inkább a tea lenne a célravezetőbb?

2015-02-24 12:36:10

Rosta Erzsébet #10

Kedves Orsi!
Elküldtem.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-02-16 05:29:44

Orsi #9

Kedves Erzsébet!

Felkeltette érdeklődésemet a goji bogyó iránt. Megtenné, hogy elküldi nekem is a megbízható forgalmazó elérhetőségét? Előre is köszönöm. Üdvözlettel: Orsi

2015-02-16 06:18:18

Rosta Erzsébet #8

Kedves Kati!
Mivel senkit sem kívánok reklámozni, a válaszomat privát e-mailben küldtem meg.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-02-13 13:24:59

Szabó Kati #7

Sziasztok!Én is szeretném kipróbálni a goji bogyót,de megbízható forrásból!Kérhetném a segítségedet?
Üdvözlettel,Kati

2015-02-12 19:04:52

Rosta Erzsébet #6

Kedves Szilvia!
Bár a goji bogyóra nem szoktam rá, azaz nincsenek tapasztalataim, megbízható a gyártót (forgalmazót) tudok ajánlani. Mivel azonban senkit sem kívánok itt reklámozni, a nevét és az elérhetőségét privát emailben küldöm meg Neked.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-02-02 15:27:57

Szilvia #5

Sziasztok. Engem is érdekelne,hogy hogyan lehet hozzá jutni a goji-bogyóhoz. Néztem egy,két oldalt de nm tudom igazából melyik a jó,és melyik nem.
Köszönöm a segítséget

2015-02-02 08:51:58

Rosta Erzsébet #4

Kedves Ildikó!
Az igazság az, hogy - mint általában az alternatív gyógyászatban használt szerek többségénél - az adott termékek pozitív tulajdonságait emelik ki. Különösen igaz ez a reklámokra. Sajnos azt sem tudjuk, hogy mit adnak el goji bogyó néven, ugyanis a földünk különböző részein termő „goji bogyónak”(goji berry, wolfberry, Lycium Barbarum, Lycium Chinensis stb.) nem ugyanaz a kémiai összetétele. Tudományos (statisztikailag megalapozott) bizonyíték nincs a vetélést vagy koraszülést okozó hatására, de több mértékadó webhely is megemlíti ennek a veszélyét, ezért a terhesség és a szoptatás idején - kerülendő a kockázatot - ésszerű lehet mérsékelni vagy szüneteltetni a fogyasztását. Magas vérnyomás, cukorbetegség, vérhígító szedése esetén pedig fogyasztása előtt célszerű konzultálni a kezelőorvossal.
A goji bogyó lehetséges mellékhatásaival kapcsolatban, az alábbi két írást javasolom elolvasásra:
http://www.thesuperfoods.net/goji-berry/should-you-take-goji-berries-during-pregnancy
http://www.medicalhealthguide.com/herb/wolfberry.htm
Üdvözlettel,
Erzsébet

2014-10-02 16:16:18

Ildikó #3

Kedves Erzsébet,

lenne kedves és elmondaná, hogy honnan származik az az információ, hogy vetélést okozhat ez a bogyó? Próbáltam tüzetesebben utána járni és több helyen kifejezetten ajánlják már a terhesség előtt/alatt/utána...
Amit viszont ön leírt, hogy vetélést okoz sehol nem találtam...Kérem mondja meg nekem, hogy hol járhatok ennek jobban utána.
Köszönöm szépen! Üdvözlettel: Ildikó

2014-10-02 09:53:47

Rosta Erzsébet #2

Drága Magdikám! Nálunk is lehet kapni goji bogyót, a neten több helyen is kínálják, de - hogy ne reklámozzak egyetlen forgalmazót sem - az elérhetőségüket privát E-mailben írom meg. Puszillak, Erzsi

2013-09-14 12:41:48

Märcz Antalné #1

Szervusz Erzsike! Nagyon felkeltetted az érdeklődésemet a goji növénnyel kapcsolatban.Légy szíves áruld el, hogy itt nálunk hol lehet hozzájutni. Puszi Magdi

2013-09-14 10:39:46