Rosta Erzsébet weboldala

 

Virágzó jukkaA szobai jukkáim kedvelnek, bár három is van belőlük, nincs velük semmi problémám, egészségesek, télikertem díszei, nem vonzzák a kártevőket, s könnyen szaporíthatók. Viszont kerti jukkámmal nincs szerencsém, noha már jó pár éves, eddig csak egyszer szökött virágba, egyetlen alkalommal lepett meg minket bókoló harangszerű, fehér virágjaival. Tény az, hogy rossz helyre ültettük, több fényt érdemelne, mert imádja a napot, viszont - a pozsgás növényekhez hasonlóan - kevés vízre tart igényt. Tehát nemcsak a napfénnyel lehet baja, hanem a vízzel is, mert bizony locsoláskor, s ha esik az eső, több jut neki, mint amennyire vágyakozna. A jukka egyik titka ellenállósága, megél a szélsőséges éghajlaton, egyaránt bírja a nagy hideget és a perzselő hőséget, a hónapokig tartó szárazságot és a fergeteges viharokat.

Azon kívül, hogy tetszik nekem ez a pálmára emlékeztető, nagy ellenálló képességgel megáldott, igénytelen növény, ráadásul azt olvastam róla, hogy jukkában lévő szaponin gyógyító ereje egyszerűen csodálatos. Az indiánok évszázadok óta a sivatag legszebb növényének, az élet fájának tartják. A jukkából készült kivonat számos enzimet, szaponint, klorofillt, antioxidánsokat és más hatóanyagokat tartalmaz. Gyógyhatását felhasználják a vastagbél krónikus betegségeinek, bélhurutok, polipok stb. és az idült anyagcsere problémák kezelésére. Mivel kiváló vízhajtó, segíti a salak és a méreganyagok kiürülését, ezáltal felgyorsítja az anyagcserét, elősegíti a tápanyagok tökéletes felszívódását, javítja az emésztést, szabályozza a kiválasztási folyamatokat.

Az ízületi, reumatikus gyulladások enyhítésére, gyógyítására pedig azért ajánlják, mert ennek a természetes szteroid anyagnak, a szaponinnak nincsenek mellékhatásai, nem izgatja az emésztőrendszert, szemben az állati és a mesterséges szteroidokkal. Nem véletlen, hogy a dél-amerikai indiánok az ízület-merevség kialakulása esetén koplalást javasoltak, és csak bizonyos növények fogyasztását engedélyezték. Ezek közé tartozott a jukka, amely kielégíti a szervezet enzim-, vitamin-, ásványi anyag- és minimális növényi tápanyag igényét, ugyanakkor elősegíti a méregtelenítést. Csökkenti a vér koleszterinszintjét. A néhány héten át tartó jukka kúráról elvárható, hogy megfiatalítja a szervezetet, stresszoldó hatású, biztosítja a jó közérzetet, javítja a testi-lelki egyensúlyt, fokozza az ellenálló képességet, nagyobb védettséget ad a betegségekkel szemben.