Rosta Erzsébet weboldala


A kivételes - összetett vagy vegyes - mintázatok azok a ritkán előforduló alakzatok, amelyek a már eddig ismertetett nyolc csoport egyikébe sem sorolhatók. Lehet egy, kettő, de általában három, sőt ritkán négy deltájuk is van.

Vegyes 

 

Dupla hurok 

 

Feloszló örvény 

 

Jaquin a kivételes ujjbegyrajzolatról gyakorlatias, materiális gondolkodású embert feltételezett. Azonban, ha a mintázat nem teljesen kör alakú, hajlamos a rendetlenségre. Kritikus és sértődő, haragtartó, érzelmeit elfojtó, hiányzik belőle a rugalmasság.

Hutchinson szerint az örvényre hasonlító ikerhurokkal jellemezhető kivételes típusú rajzolat megosztott gondolkodást jelképez, tulajdonosát nehéz választások és belső konfliktus jellemzik. Amikor a lenyomat mintázata nagyméretű és jól látható, számítani lehet arra, hogy a gondolkodás mindkét vonala, vagyis az anyagi és szellemi aspektusa egyaránt kifejezésre jut, ezért az egyén külső konfliktusok elé néz. Ha viszont a kivételes összetett rajzolat kisméretű, fennáll a lehetősége annak, hogy az illető érzelmi reakcióit környezete fenntartással fogadja. Hutchinson egy újabb típust is bevezetett: ez egy olyan hurok, amelyben egy örvény vagy szem látható. Szerinte ez a típus egyesíti magában a hurok sármát az örvény szelektivitásával és tisztánlátásával. Az FBI szakkönyveiben ezt a típust centrális minihurok-örvény néven ismerik.

Dr. Scheimann a vegyes ujjbegy-rajzolatú emberről tétovázást, vacillálást feltételez, mert úgy véli, hogy az illetőnek, akárcsak az ujjlenyomatai, a gondolatai is két irányba futnak.

Jaegers új típusokkal egészítette ki az ujjlenyomatokat: leírásában szerepel például a hurok-ív rajzolat, ami egy olyan ív, amelynek a belsejében egy hurok van. Ez a formáció a hagyományos dermatoglífiában összetéveszthető a hurokkal vagy az ívvel. Szerinte ez a mintázat a kutató intellektus jele lehet, az ilyen ember jó memóriával rendelkezik, és kitűnő az olyan absztrakt gondolkodást igénylő kreatív területeken, mint például a gyógyászat vagy a matematika. Jaegers ezen kívül még felfedezte a maghurok típust, ami később pávatollként, a bikaszem típusa pedig örvényként vált ismertté.

Brandon-Jones szerint a határozatlanság, a döntésképtelenség a kivételes vegyes típus kulcseleme.

White a kivételes típust a spirális és a hurok kombinációjának tekinti. E mintázat a széles látókörű, elfogulatlan, kíváncsi, a következtetések levonásában körültekintő, óvatos személyek sajátja.

Fitzherbert azt állította, hogy a kivételes vegyes rajzolat birtokosai a probléma mindkét oldalát látják, de határozatlanok, mert hosszú időbe telhet, míg elhatározzák magukat a döntő lépésre.

Dukes a kivételes vegyes típust két egymás mellett álló széteső örvényként, esetleg kettős hurokként, illetve egy vagy több véletlenszerű rajzolat-típussal mutatja be.

Dr. Katakkar szerint a kivételes összetett rajzolatok gyakorlatias típust jeleznek. Az ilyen emberek a józan ítélőképesség hiánya ellenére jó döntéseket hozhatnak. Jellemzőjük, hogy túlságosan materialisták és nem veszik figyelembe cselekedeteik érzelmi következményeit. Megfigyelte róluk, hogy többnyire nem értik vagy nem értékelik az ideális elképzeléseket, ábrándokat vagy életcélokat. Hiányzik belőlük a mentális rugalmasság, és minden területen erősen korlátoltak.

Campbell úgy vélte, hogy a kivételes vegyes rajzolattal rendelkezők hajlamosak önbizalomhiányban szenvedni. Ez okozhatja, hogy amikor eljön az ideje, hogy megvalósítsák a terveiket, gyakran erre nem kerül sor a hezitálásuk miatt, vagy azért, mert visszavonják korábbi döntésüket.


PávaszemA pávaszem rajzolat típusba sorolásáról eltérőek a vélemények, néhányan összetett, vegyes mintázatnak vélik, mások a kivételesek közé sorolják. Több kézelemző egy hurokban lévő mag miatt nevezi pávaszemnek, de ez a formáció a középtömlős rajzolathoz is meglehetősen hasonlít. E sokféle megítélés miatt soroltam a kivételes rajzolatokhoz.

Brandon-Jones Gyakorlati palmisztria címen 1986-ban megjelent munkájában megpróbált néhány, az egészséggel és a dermatoglífíával kapcsolatos "tudományos felfedezést" népszerűsíteni. Ebben - a különböző ujjlenyomatokkal együtt - a pávaszem rajzolattal kapcsolatos karakterjegyekre utaló megfigyelését is leírja. A pávaszemről azt tartotta, hogy bármelyik ujjbegyen is legyen, éles felfogóképességet jelez; a gyűrűsujj körömpercén viszont arra utal, hogy az illető képes elkerülni a balesetből vagy szándékos bántalmazásból bekövetkező halált.

Sasha Fenton és Malcolm Wright, az általuk kreativitást jelképező pávaszemet nagyon ritka rajzolatnak tartották.

Lori Reid A kézolvasás művészete című, 1996-ban publikált könyvében a különböző, már ismert típusokat mellett, a pávaszem rajzolatot is értékelte. Szerinte a pávaszem ritkán található a gyűrűs vagy a kisujjak ujjbegyein kívül más ujjakon, és ez a szerencse vagy a megvédés, oltalmazás jele.

Campbell a pávaszem formációról olyan embert feltételez, aki arra vágyakozik, hogy gondoskodó vezető legyen, olyan csapatra, személyzetre van szüksége, akik csak neki dolgoznak. Ezek az emberek irányítják a hallgatóságukat.

Számos tenyérelemző szerint a pávaszem az előadóművészek jele. Bárhol is legyen, az illető sokkal jobban fog összpontosítani a tehetségére, ha van potenciális közönsége. Egyébként csak a hurkok által reprezentált kósza érdeklődésben lesz része.