A bőrfodorszál-rajzolatok rendszerint az ujjlenyomat közepén találhatók. Az egyes ujjnyom-minták két fontos alkotórésze a delta és a mag. Az íves rajzolatnak nincs deltája, és a tornyos ívnek is csak áldeltája van. A hurok mintázatnak viszont jellemzője a nyílással, vagyis a torkolattal ellentétes irányban található delta. Az összetett vagy vegyes rajzolat két deltát tartalmaz, míg a kivételeseken rendszerint három, de olykor négy delta is előfordulhat.
A rajzolatok tehát elsősorban a delták, vagy trirádiuszok száma alapján különböznek egymástól. Rendőrségi megfogalmazás szerint a delta (trirádiusz) nem más, mint három irányból összefutó bőrléc delta-szerű találkozási pontja, ahol a bőrlécek által bezárt szögek egyike sem kisebb 90°-nál.
A típus megállapításához azonban a deltán kívül a rajzolat magjának ismerete is szükséges. A mag a hurok rajzolatok jellemző része, a legbelsőbb fodorszálnak a deltától legtávolabb fekvő pontja.
Vera Compton 1951-ben publikált Palmisztria mindenkinek (V. Compton, Palmistry for Everyman) című munkájában az ujjlenyomatokra jellemző pszichológiai sajátosságokat vizsgálva - a magok helyzetét is említve - arra a következtetésre jutott, hogyha az ujjlenyomat magja centrálisan helyezkedik el, akkor kiegyensúlyozott, ha a mag a kisujj felé tolódott el, akkor introvertált, míg ha a mag a hüvelykujj irányába csúszott el, az esetben extrovertált személlyel van dolgunk.
A rajzolatokon - a delták és a magok mellett - ún. minuciák, vagy sajátossági pontok (szigetek, szemek, le-vagy felfelé ágazó villák, elágazások, fodorszál-töredékek, a fodorszálak kezdő- és végpontjai, megszakadásai, ívek stb.) is vannak, de ezeknek az osztályozásban nincs szerepük, viszont a kriminalisztikai személyazonosításban nélkülözhetetlenek.
Purkinje ujjnyom-osztályozása során kilenc főcsoportot különített el egymástól. Ugyanakkor Galton csak három fő csoportot különböztetett meg: az íveltet, a hurkot és az örvényt, valamint ezek változatait: az orsóst, a singes hurkot, az ikerhurkot, az örvényest, a kivételest és a deltást. Galton számításai alapján egy angol rendőrtiszt, Sir Edward Henry, a daktiloszkópiai nyilvántartási rendszerében öt alapmintát nevezett meg: az ívet, a fenyőszerű ívet (ma tornyos ívnek nevezik), a radiális- és az ulnáris hurkot, valamint az örvényt.
Carol Hellings White 1980-as publikációjában (C. H. White, Holding Hands, The Complete Guide to Palmistry) nagyon egyszerűen közelítette meg az ujjlenyomat-típusokat. Mindössze négy típust említett: az örvényt, a hurkot, az ívet és a vegyes vagy összetett típust, anélkül, hogy különbséget tett volna a radiális vagy ulnáris típusok, a sátorszerű vagy egyszerű ívek és egyéb sajátságok között.
Paul Gabriel Tesla 1991-ben megjelent, The Complete Science of Hand Reading című könyvében - White négy ujjnyomat-típusával szemben - sokféle, összesen 36 ujjlenyomat- és 20 bőrrajzolat-típust különböztetett meg. Ezek között megtalálhatók a mintázatlan vagy semleges mező, az örvény és a tekercs (egy olyan spirális típus, amely egyetlen bőrlécből áll), valamint a hurokfélék (ulnáris, radiális és egyéb variációi), a spirális hurok, a zsebhurok vagy mini hurok, amely a pávaszemhez vagy a lánghoz hasonló, az egymásba fűződő hurkok, az ellentétes (szemben álló) hurkok, a fejjel rendelkező hurkok. Ezen kívül az íveltek között vannak egyszerű és sátorszerű ívek, keresztbe vágottak és kereszt irányban összetapasztottak.
A jelenleg használatos kilenc ujjnyomat-fajtát három fő csoportra - íves, hurok és összetett - osztva alkalmazzák. Az összetett mintázatok - gyakran eltérő rajzolataikkal - meglehetősen nehezen elemezhetők.
A három fő csoporton belül a következő kilenc típus ismert:
- egyszerű fajták: az egyszerű ív és a tornyos ív, a singes hurok és az orsós hurok;
- összetett fajták: az örvényes, a középtömlős, az oldaltömlős, az ikerhurok és a kivételes.
A kivételes kategóriába azok a különleges mintázatú, összetett rajzolatok tartoznak, amelyek a felsorolt nyolc típus egyikébe sem sorolhatók.