A török oldalon még simább az ügyintézés, hisz itt is megismernek minket, mindössze az egyik vámos ijeszt rám, amikor a marmonkannákból ki akarja öntetni az olcsó iráni benzint. Kőszíve csak magyar mivoltunkra puhul meg. Kegyesen legyint; menjünk. Ez már nem „száraz”ország, úgyhogy a duty-free shopban rögtön veszünk néhány konzervsört. Felidézzük emlékünkben a kifelé menet látott hazafelé tartó elcsigázott „világjárókat”, most mi is hozzájuk hasonlóan szakadtak vagyunk.
A hegyek között járhatunk már, amikor jelez gyomrunk, jó volna enni valamit. Egy lokantában szemrevételezzük az ételeket, nekem valami főttre fáj a fogam, de a ressre sült csirkék, gázon forgatott hústornyok, borotvált pecsenyék, birka, bárány piláfok, kebabok közül nem választhatok, a pörkölttel meglocsolt babfőzelék sem ehető számomra. Végül beérjük a már jól bevált joghurttal és ropogós kenyérrel. Erzurumban és környékén harckocsik cirkálnak, az elmúlt napokban kirobbant kurd zavargások miatt elég veszélyes most Anatólia, azt mondják halálos áldozatokat is követeltek az összecsapások.
A táj már őszi színeit mutatja, az aratás megvolt, a folyókban alig csordogál egy kevéske víz. Most látszik csak igazán, hogy mennyire kopár a vidék. Pedig valaha hatalmas erdők voltak errefelé. Az első csapást a hajóépítés jelentette, állítólag Nagy Sándor a görögországi, meg innen az anatóliai erdők fáiból építtette hajóhadát. A pusztításra jellemző, hogy egyetlen hajóhoz kereken kétezer vastag törzset kellett kivágni. Az erdőpusztulás másik fő oka a népességnövekedés. A több szájnak több élelemre van szüksége, ezért egyre több füves területet vetettek be gabonával, vontak mezőgazdasági művelésbe, ám időközben az állatállomány is megnövekedett, s a legelők felszántása miatt a pásztorok jobb híján kénytelenek voltak az erdőben legeltetni.
Törökországban már régóta felismerték az erdők fontosságát, önkéntesek Anatólia kiszikkadt földjébe már 1940-ben elültették az első kis csemetéket. Azóta évente 100 ezer hektárt telepítenek be zölddel, ám mindhiába, ugyanis 1940-től 1986-ig több mint 1 millió hektár erdő égett le az országban. Ez nagyrészt a pásztorok rovására írható. Különösen az általuk tartott 21 millió kecske, a „fekete veszedelem”jelent nagy problémát, ugyanis miután a kecskék minden elérhetőt lerágtak, a pásztorok kivágják vagy felégetik a fenyves erdőket és legelőnek használják azokat. A hatóságok eleinte tájékoztató kampányokkal próbálkoztak, táblák hirdették, hogy a „hazafiak szeretik az erdőt”, az eredménytelenség láttán újabban kedvező hitelekkel próbálják rávenni Anatólia szegény hegyi lakosságát, hogy nézzen más foglalkozás után. Azt szeretnék, ha a pásztorok szőnyeget csomóznának, vagy intenzív állattartást folytatnának a völgyekben. Ahogy a tájat elnézzük, nem sok eredménnyel.
Bár csaknem 1000 kilométert kell érte megtennünk, ismét a nekünk nagyon tetsző hangulatos városban, Sivasban szállunk meg. A Kösk hotel 20 dolláros árában a reggeli is benne van. Magyarázzuk, hogy vegetáriánus ételt szeretnénk, ám a recepciónál ülő fiatalember értetlenül néz ránk. Csodálkozásának okára csak másnap reggel jövünk rá, ekkor derül ki, hogy a svédasztalról azt választunk, amit akarunk. Van is miben tobzódnunk, hisz a fehér abrosszal terített asztalon minden megtalálható, mi szem-szájnak ingere, tele mindenféle finomsággal, főtt tojással, frissen sült, töltött vajastészta-süteményekkel, sajtokkal, joghurttal, többféle ízű dzsemmel, vajjal, mézzel, csak az olajbogyóból van vagy háromféle. Az italok közül pedig teából, kávéból, gyümölcsléből ihatunk annyit, amennyi jólesik. Két főtt tojást észrevétlenül a táskámba csúsztatok — arra számítva, később milyen jól fog esni — ám a szodéságomért megver az Isten, ugyanis mindkét tojás összetörik, és a sárgájuk mindenemet bemaszatolja.