Rosta Erzsébet weboldala

 


Nagyobb térképre váltás

 

Zero Point - IszlámábádMár egész jól kiismerjük magunkat Iszlámábádban, a hosszan elterülő városban a keringés konfúz, áttekinthetetlen lehet, ám a hegyek konstans referencia pontként szolgálnak. A főváros kilenc zónára van felosztva, elméletileg a Zero Point határozza meg a középpontot. Ez tulajdonképpen egy útkereszteződés, ahonnan az összes távolságot számítják, olyan mint a kezdő táncosnak a kályha. A Markaz F-6 szektorban, a Koshar Marketben sikerül egy újabb Pakisztán-bedekkert és egy csodálatos kivitelű Iszlámábád könyvet vennünk. Felfedezzük a Turista Hivatalt is, ahonnan minden nap felváltva kérünk egy-egy prospektust, Taxilából és Quettából már kettő is van. A sok irományból egyre többet tudunk meg az országról.

A Pakisztáni Iszlám Köztársaság 1947. augusztus 14-én vált független állammá. A különválás teoretikusai Szajjid Ahmed Khán és Mohammed Iqbál voltak. Iqbál már 1911-ben kijelentette, hogy a muszlimok külön nemzetet képeznek, 1930-ban dolgozta ki a „két nemzet elvét", 1937-ig azonban kevés támogatást kapott ideája, ekkor viszont Dzsinnah is magáévá tette a célkitűzést, s a Muszlim Liga élén hatalmas kampányt indított az önálló államért.

Az ország négy tartományán kívül közigazgatásilag de facto Pakisztán részét képezi Kasmír nyugati és északi része, melyet 1949 óta tűzszüneti vonal választ el Indiától, melyhez de jure tartozik a terület, az utolsó mahárádzsa döntése szerint. A pakisztáni fennhatóság alatt álló terület neve Ázád Kasmír (Szabad Kasmír). Érdekes megfigyelni az indiai és pakisztáni térképek eltérését: az indiai térképeken Ázád Kasmír vitatott területként van feltüntetve, míg Kasmír többi része értelemszerűen Indiához tartozik, a pakisztáni térképeken az indiai megszállás alatti területet jelzik vitatott területként, míg Ázád Kasmír Pakisztán része. A külföldi térképek Indiának adnak igazat, egyedül a kasmiriakat nem kérdezi meg senki, hogy hová akarnak tartozni, ha akarnak egyáltalán. 1990-ben, amikor ott jártunk és beszélgettünk az emberekkel, a legtöbbjük az önállóság mellett állt ki, Pakisztántól mint muszlim országtól vártak támogatást függetlenségük eléréséhez, ugyanis a kasmíriak zöme muzulmán. Ami a geográfiai adottságokat illeti, az Indiához csatolás eléggé mesterkélt, ugyanis földrajzilag olyannyira szeparált a szubkontinenstől, hogy megközelítése India felől igazából csak repülővel lehetséges, a közúti kapcsolat csak nyáron vehető igénybe, ám meglehetősen veszélyes és lassú. A függetlenséget követően India és Pakisztán között három háború robbant ki, a tét mindhárom esetben Kasmír volt.

Bougenvileák - IszlámábádIszlámábádot sok rendőr vigyázza, az egyik este meg is hökkenünk, annyit látunk egy rakáson, mintha május elsejei felvonulásra gyülekeznének. A közeli italárus felvilágosít, hogy Benazír Bhutto, az ellenzéki Néppárt vezérének fogadására gyűltek össze, aki hamarosan nagygyűlést tart. Ezért a készültség, ahol ugyanis Benazír megjelenik, általában zavargások, összecsapások kerekednek. A kivégzett néhai Ali Bhutto lánya 1988-tól, mindössze két évig volt az ország miniszterelnöke, a hatalommal való visszaélés vádjával lemondatták. A Néppárt vezetője igen népszerű hazájában. A biztonsági erők látványos demonstrációja ellenére is jobbnak látjuk gyorsan elpucolni a helyszínről.

Az 1958-ban, Ajub Khan által elképzelt fővárosban nincs koldus, azt a pár gyereket leszámítva, akiknek sikerült levágniuk minket egy-egy rúpiára, eddigi utunk során is csak egy-két vakkal, nyomorékkal találkoztunk. Nekik azonban jár az adomány, ezt a Korán is előírja. Az itteni gyerekek nem nyíltan koldulnak: apró cikkeket árusítanak, vagy ronggyal akarják letörölni cipőnket, a kocsi szélvédőjét, kerekeit. Vannak, akik a járókelőknek a Koránból olvasnak fel szent verseket, külső megjelenésükből azonban látszik, hogy ők is koldusok, tőlük a legnehezebb megszabadulni. Ha nem kívánunk fésűt, hajcsatot, karkötőt, klipszet venni, és a szolgáltatásaikból sem kérünk, csak akkor tartják a kezüket rúpiáért, és jön a szokásos kérés: „Saheb main ne kal se khana nahin khaya hae”. (Uram, tegnap óta nem ettem!) Noha igyekszenek úgy tenni, mintha nem ellenszolgáltatás nélkül várnák a támogatást, végső soron tevékenységük koldulásnak számit.

Pakisztánban a gyerekek 52%-a alultáplált, egynegyede alacsony testsúllyal születik. A szülések 80%-a hagyományos módon, hozzáértő szülésznő vagy orvos nélkül történik, kb. 28 ezer anya hal meg évente szülés következtében. Átlagosan négy személy lakik egy szobában. A gyerekeknek csak 66%-a iratkozik be az elemi iskolába. A nőknél igen rossz a helyzet, száz férfi írástudóra mindössze 4,5 írástudó nő esik. Körülbelül a lakosság 45%-a nem jut hozzá az alapvető egészségügyi szolgáltatáshoz és nagyjából ugyanannyi ember nem kap egészséges ivóvizet.

Az ország lakossága a függetlenség kikiáltásakor 3,2 káror, vagyis 32 millió volt, 1992-re ez a szám kb. 12 károrra növekedett. Ha a népességnövekedés a jelenlegi ütemben (kb. évi 3%) folytatódik, úgy 23 év múlva az ország lakossága megkétszereződik, ez esetben 2040-ben Pakisztánnak több, mint 50 káror lakosa lesz. Más előrejelzések szerint, ha a szülőképes nők jelenlegi átlagosan hat szülésében nem történik változás, az ország lakossága 2040-ben eléri az 580 milliót, ha viszont 2000-re sikerülne kettőre lecsökkenteni az átlagos szülések számát, az esetben 2000-ben 12,9 káror, 2040-ben pedig 17,6 káror lakosa lenne az országnak.

Az angolt kevesebben beszélik, alacsonyabb a műveltség, és demokrácia is gyengébb lábakon áll mint Indiában. Vallás tekintetében viszont Pakisztán a homogénebb állam, a lakosság döntő többsége muszlim - 85% szunnita, 10% síita -, és az urdu nyelvet is igen sokan értik. Az arab írást használó urdu - bár bőven keveredik perzsa és arab szavakkal, kifejezésekkel - csaknem azonos az Indiában beszélt hindivel. Az ugyancsak az indoeurópai óindből származó zabán-é-urdú eredetileg a katonai táborok és bazárok nyelve volt, mai formáját a későbbi egyszerűsítések után nyerte el. Az első urdu nyelven, nyomtatásban megjelent könyv az 1748-ban kiadott Biblia volt. Más vonatkozásban viszont korántsem ilyen kedvező a kép, a tartományokban törzsi ellentétek feszülnek, melyek könnyen belső robbanáshoz vezethetnek.

Az autós kempingben - IszlámábádAz időjárásra a monszun nyomja rá bélyegét. A hőmérséklet „csak” 35 - 37 fok, viszont a szinte mindennapos kiadós eső, a szűnni nem akaró zivatarok következtében igen magas a levegő relatív nedvességtartalma. Ruháink rögtön átnedvesednek, bőrünk ragad az izzadtságtól, pedig hol vagyunk még Kelet-Indiától, a monszunesők igazi hazájától. A természet adományát már harmadik napja testközelből érezzük, ugyanis Capital Lodge-ban eltöltött 12 nap, valamint egy Rawalpindiben töltött kalandos éjszaka után, pénztárcánkat megkímélendő az éjszakánként mindössze 5 rúpiát kóstáló iszlámábádi kempingbe költöztünk. Egy park kellős közepén békakuruttyolásra, tücsökciripelésre alszunk el, és madárdalra, varjúkárogásra, na meg a szomszédos müezzin monoton, fejhangú kántálására ébredünk. Figyeljük a csendéletet, a lődörgő, ténfergő társaságot, az életunt pofákat, a mísz amerikai csajokat, amint marhára unatkozva naphosszat hevernek az árnyékban hátizsákjuk társaságában, véletlenül se mennének ki a városba. Velük szemben a tisztáson egy lakókocsivá alakított hatalmas busz angol utasai állandóan ki-be mászkálnak, mint a hangyák úgy nyüzsögnek. Kocsink ablakait újságokkal takarjuk le, így remélünk védelmet a meleg ellen, olvasgatunk, mosunk, etetjük a madarakat és kitartóan írjuk a cikkeket. A kemping gondnokával már az első este összebarátkozunk, a kedves, már-már mézes-mázos fiatalembernek nagyon tetszik hindi kiejtésünk, nekünk meg az ahogyan Quettát, Mohamedhez hasonlóan Kojtának ejti. Jól érezzük magunkat, a mosdó itt sem koszosabb, mint legutolsó lakhelyünkön, a rawalpindi MSO hotelben, ráadásul a kocsit is biztonságban tudhatjuk. Nem küldözgetnek egyik helyről a másikra, szállodai szobánkkal ellentétben a Subaru ajtaja zárható, a nyugalom és a csend pedig egyenesen megfizethetetlen.

Mall - RawalpindiIszlámábád ikervárosához, Rawalpindihez - mely Karacsi után Pakisztán második fővárosa volt - egyébként sem fűlik a fogunk, túl nagy a bazári nyüzsgés, a hangoskodás, a tolakodás, sok a szemét, a légy, a piszok, óriási a forgalom, a tülekedés; fülsértő a zaj, orrfacsaró a benzingőzzel keveredő mészárszékszag, s a lépten-nyomon elpottyantott bivaly-szamár-tehén-kecske ürülék „illata”. Az elegánsnak fénykorában sem tekinthető Rawalpindiben szinte alig van műemlék, házai, épületei mára eléggé elhasználódtak, tatarozásra szorulnának, bár akik kedvelik a zsúfolt utcákat, a színes, nyüzsgő embertömeget, azok számára egészen vonzó hely. A bazárt a szakadó eső miatt, csak kocsiból tudjuk megszemlélni. Lépésben kerülgetjük az embereket, a kacsázó biciklistákat, egyszer csak azon kapom magam, hogy én is ész nélkül nyomom a dudát.

A város nevét egy 400-500 évvel ezelőtt itt élt nomád törzs vezetőjéről kapta, a Rawalpindi szó jelentése: Rawal helye. A brit megszállás idején az angolok - mivel nem kívántak érintkezni a helybéliekkel - az óvárostól délre, a Leh folyó túloldalán építették fel katonai táborukat. Hatalmas területet alakítottak ki barakkokkal, fegyverraktárokkal, tiszti és közlegényi szállásokkal, klubokkal, templomokkal. Magyarán létrehozták a maguk Angliáját. A britek ittlétére emlékeztet a Murree Road és a Mall kereszteződésében magányosan álló nagy gótikus templom, a régies stílusú Flashmans Hotel, valamint a Mallon Lahore felé, a Pearl Continental hotel mögött megbúvó, 1654-ben épült keresztény templom. A britek alatt katonai bázisként gyorsan fejlődő város a függetlenség után a pakisztáni hadsereg főhadiszállása lett.

Györgyike nővérnélRawalpindihez egy kellemes emlékünk is kapcsolódik, az egyik délelőtt meglátogatjuk a „St. Katherine’s Convent”-ben élő, Mezőkövesdről 65 éve elszármazott Györgyike nővért. A most 92 éves, világi nevén Pacza Erzsébet 1926 óta él Indiában, illetve az 1947-ben leválasztott Pakisztánban. Apácaként egész életében a gyerekeket oktatta varrásra, kézimunkázásra. A mára egészségileg megroppant madárcsontú asszony mosolya elbájoló, sejtetni engedi milyen lehetett egész életében. Magyar beszédébe francia és hindi szavakat kever. Felidézi életútja főbb állomásait: Madrászt, Párizst, Mezőkövesdet, Bombayt, Karacsit, összekuszálva az időpontokat, ahogy eszébe jutnak, sorolja az eseményeket. Látogatásunk szemmel láthatóan felvillanyozza. Dicsekedve meséli, hogy Rawalpindi püspöke rendszeresen felkeresi, néha érkezik hír az óhazából is, testvére gyerekei élnek, tőlük kap olykor levelet. Apró tréfáin döcögve nevet, keményített főkötője csálén félreáll, szemüvege orrnyergére csúszva, ujjai önkéntelenül is imára kulcsolódnak. Nővértársa félóra múltán figyelmeztet, fejezzük be a látogatást, mert a Györgyike nővér orrán lévő piros pont arról árulkodik, hogy az idős matróna elfáradt. Pár fotót még készítünk róla, a búcsúzásnál elérzékenyülten homlokon csókolom, apró kezét megszorítva kívánok jó egészséget neki. Kint ömlik az eső, Erzsike néni erőtlen kézzel integet, amíg a kocsihoz nem érünk.

 

[Györgyike nővér (Pacza Erzsébet) életéről itt olvashatnak.]

Kommentek

archivált tartalom

Szegfű Ildikó #1

Rengeteg folyó van ezen a térképen. Csodálatos vidék.

2012-06-27 11:44:10