A+ A A-

Irán – Náinban tükörtojást készítek magamnak

  • Közzétéve itt: Autóval a Bengáli-öbölig - Harmadszor Indiában


Iránban négyféle kenyér (nán) kapható, mindegyiket frissen árusítják. A lavas nagyon vékony kenyérféle, azt mondják, hogy hónapokig eláll; a snagak már vastagabb, ovális alakú, mivel kőágyon sütik, jellegzetes kis gödröcskék vannak rajta, vigyázni kell vele, nehogy az ember kőre harapjon; a taftun ropogós, bordázott lepény; a legkiválóbb azonban a barbari, sós héja fényesen rácsozott, akkor a legjobb, amikor még meleg. Egy fátlan, „jól fűtött” parkolóban, a kocsi védelmébe húzódva reggelizünk meg, élvezettel tépünk nagy darabokat a lavasból, mellé paradicsomot, paprikát, sajtot majszolunk. Teli pocakkal Kermánnál kissé elkavarodunk, ám némi érdeklődés után megtaláljuk a helyes utat. Rafszandzsánban nem tudjuk megállni, hogy ne vegyünk pisztáciát, persze jóval drágábban, mint Pakisztánban.

Végre felfedezhetjük egy kicsit Iránt, hiszen a carnet jóvoltából ezúttal nincs kísérőnk. Csak most láttuk, hogy milyen rendezett város Zahedán, nekünk azonban eddig Yazd tetszik a legjobban. Valósággal felüdít tisztaságával ez a - az északi só- és a déli homoksivatag határán épült - virágzó oázisváros. Gyönyörűek fasoros, virágágyas útjai, s itt a mindent elborító homok- és kőtenger közepén különösen hangulatosak az esti díszkivilágításban tündöklő szökőkutak. A város jellemző színe az agyagszín, bár építészeti stílusa egyszerű, hagyományos, ugyanakkor például Zahedán vagy Teherán uniformizáltságával összehasonlítva, egzotikusan egyedi. A lakónegyedek házait magas falak veszik körül, szűk sikátorok szelik keresztül­ kasul a várost. Étterembe itt sem tudunk betérni, az étlapok ugyanis kizárólag perzsa nyelvűek, angolul kevesen tudnak, na meg egyébként sem valószínű, hogy hús nélküli fogást találnánk. Marad a hideg élelem: a szokásos étkeinkhez szőlőt, almát, narancs-sűrítményt, és a változatosság kedvéért most barbarit veszünk. Ez a kenyér jóval ízletesebb, mint az indiai csapáti vagy a pakisztáni roti, de akármilyen finomak is a falatok, agyam a makkal álmodó éhes disznóéhoz hasonlatos, már állandóan azon jár, mi mindent készítek majd otthon: főzök spenótot, bablevest, rántok gombát, karfiolt, sütök köménymagos rozskenyeret, almás-mákos rétest, csinálok egy nagy fazék joghurtot; a legszívesebben azonban egy jó pohár kakaót innék.

A szálláskeresés viszont nem egyszerű feladat, a könyvből kinézett hely közelében megállunk, de nem tudunk átmenni a túloldalra, annyian jönnek. Egy iráni férfi siet segítségünkre, míg megfordulunk, az út közepére állva leállítja a járműveket. A kiválasztott hotelben nincs hely, ám egy fiatalember felajánlja, elvezet egy másikhoz, beül kocsijába s int, hogy kövessük. Amikor már több kilométert megyünk visszafelé, megunjuk a dolgot, és jelezzük, hogy ez nem lesz így jó. Visszafordulunk, s teljesen véletlenül pont annál a neonnal kivilágított mecsetnél állunk meg körülnézni, melynek esti imáját két hónapja a hotelszobánkból hallgathattuk. Örülünk a megtalált hotelnek, megvan a szőrös, fogatlan haverunk is. Asztal helyett az ágyon terítek meg, míg élvezettel nyeljük a falatokat, egyre csak arra gondolunk mennyivel más a közérzetünk, mint Abdival volt. Egészen jól érezzük magunkat.

Készül a tükörtojás NáinbanAz árnyas Yazdot elhagyva Náínban állunk meg először. A parkoló vendéglőjében, miközben Attila hasmenéssel kínlódva kétszer is kimegy az udvarra, tükörtojást készítek magamnak. Eszfahán felé két kézzel kapaszkodom a kormányba, az egyre erősebb termikek bizony olykor alaposan megdobják a kocsit. A városba bevezető úton csodaszép gyümölcsöket - körtét és sárgadinnyét - árulnak. A körte olyan finom, mint amilyennek látszik, ám a dinnye ízetlen, azoknak, melyeket a törökországi Agriban vettünk a közelébe sem jöhet. Ez egyáltalán nem csoda, hisz Eszfahán tartomány elsősorban birsalmájáról és almájáról híres. Egyébként meglepetéssel tapasztaljuk, hogy ebben a száraz, sivatagi országban mennyiféle gyümölcsöt árulnak. Azt mondják, minden megterem itt, délkeleten még ananászt és banánt is termesztenek, nagyon finom a rózsaszínű grape fruitjuk, a shirazi magnélküli szőlőjük, különösen jók a magvak, a pisztácia mellett az iráni mandula és a dió is kiváló.

Majális Eszfahán főterénKocsinkat Eszfahán főterén, az Emám parknál állítjuk le, kicsit sétálunk, finom csokoládéparányt rágcsálva szállodát keresünk. Érdeklődésünkre szinte magától értetődően a méregdrága Abbaszi hotelbe navigálnak bennünket, 170 dollárért - reggeli nélkül - meg is szállhatnánk egy éjszakára. Szerencsére a túloldali Arya hotel alig több mint tizedennyibe kerül. Lakájos szobánk minden kényelmet kielégít, az üvegezett erkély dúsan raffolt csipkefüggönye mögül, mint valaha a háremhölgyek, leshetünk ki a főutcára. Amint lepakolunk, a szobaasszony egy tál hűtött sárgadinnyével kopogtat be. Ez is ugyanolyan ízetlen, mint a miénk, néhány falat legyűrése után izgatottan kerekedünk fel, hogy felfedezzük a várost, hisz a bédekkerünk kellően felcsigázta érdeklődésünket. Eszfahán tartományról azt írja, hogy a külföldiek egybehangzó véleménye szerint ez a legperzsább tartomány, Eszfahánról, a városról pedig azt, hogy nemcsak a műemlékek sokasága és a viszonylag kellemes klímája miatt érzi jól magát itt a turista, hanem valahogy oldottabb a hangulat, az életvitel is könnyedebb, mint másutt Iránban. Ez az a város, ahol érdemes sétálni, járni a bazárt, emberekkel találkozni vagy bóbiskolni valamelyik parkban.

A központi tér, az 500 x 160 méteres téglalap alakú Meidun-é Emám (korábban Meidun-é Sáh) az egyik legnagyobb a világon. Az árnyékos fűben hűsölő családok, mintha csak Szinyei Merse Pál Majálisának alakjai keltek volna életre. Egyikük kebab evésre hívogat minket; nehéz elutasítani kedves invitálásukat, és megértetni velük, hogy mi azért nem eszünk húst, mert vegetáriánusok vagyunk. Ha nem lennénk azok, biztos végigkóstolnánk a kínálatot, sokan állítják ugyanis, hogy Ázsiában a perzsa az egyik legízletesebb konyha. Azonban mint az iszlám országokban általában, Iránban sem elterjedt a vegetarianizmus, még a legszegényebbek is tesznek kis húscsíkokat, húskockákat a rizshez. Vallási okokból disznóhúst nem esznek, főleg bárányt vagy birkát, időnként marhát és borjút fogyasztanak. A csirke nagyon olcsó, - a sült- és grillcsirkéket az utcákon is árusítják - de szívesen egészítik ki étrendjüket kacsával, libával, sőt olykor fácánnal is. Vidéken elterjedtek a kecske-, bivaly- és tevehúsból készült ételek, ez utóbbi azonban még ott is delikátnak számít. Legkedveltebb ételük a cselo kebab; a hosszú, vékony sovány bárányszeleteket éjszaka joghurtban marinálják, majd néhány percig magas hőmérsékleten meggrillezik, végül az elkészült húst felpúpozzák rizzsel.

További olvasnivaló

A csípős csalán jól ismert gyógynövény, …

A vetések szélén, parlagon hagyott földeken, utak mentén, árkok partján, réteken, vízparti ligetekben, lápos helyeken, akácos erdőkben, házak kertjeiben mindenütt megterem az éles fullánkszerű szőrökkel fogazott csalán. Régóta ismeretes róla...

Folytatás...

A túlzott kétkedés, bizalmatlanság értel…

Rábai Attilameteorológus   A szó hétköznapi értelmében nem, azaz sem tenyérből, sem a csillagok állásából, sem egyéb módon nem jósoltak nekem. Ha viszont a szó eredeti meghatározását fogadjuk el, miszerint a jóslás:...

Folytatás...

Búcsút veszek Kasmírtól

Szikh vezetőnk sebességmámorban szenved, valósággal kizsigereli az agg jószágot. Az utolért járműveket sportosan és veszélyesen előzgeti. A gumik szinte folyamatosan visítanak. Közben a fülkében tartózkodó személyzet valamin nagyon serényen...

Folytatás...

Indiai vasúti menetrend

A pályaudvari tolongás, a lökdösődés, a szagok, a rengeteg ember látványa s a macerás ügyintézés kezdenek megviselni. Attila láthatja rajtam születő, egyre erősödő feszülésem, s hogy továbbra is veszteg maradjak...

Folytatás...

Licus kézelemzése

A kéz milyensége és a karakter határozott összefüggést mutat, ugyanis rendkívül ritka a jellemmel, a lelkiállapottal, a szellemi kvalitással, az egészségi állapottal ellentétes kéz. Például a puha kéz minden...

Folytatás...

Fagylaltok

A nyári nagy melegben fagylaltot nyalogatóknak nem biztos, hogy van fogalmuk arról, hogy valójában mit is fogyasztanak, ezért addig keresgéltem, míg ráleltem egy 1932-es földmívelésügyi miniszteri rendeletre. Ebben, a...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?