Ezúttal az iráni oldalon igen gyorsan végzünk, az Indában vásárolt ajándékainkat dróttal gondosan áttekerik és leplombálják. Azt mondják, azért, hogy ne kelljen elvámoltatnunk Iránból való kilépéskor. Az afgán szerelők munkájának eredményeként sikerül Zahedánig eljutnunk, de az alig 100 km-t csaknem három óra alatt, rángatva teszi meg a kocsi. Az indiai és pakisztáni „szuper benzin” – helyi nevén: premier, supreme vagy high octane number - megtette a hatását; a szennyeződéstől a motor csak hébe-hóba kap üzemanyagot. A föld alól is szerelőt kell kerítenünk, mert ezzel a beteg kocsival aligha jutunk haza. A városban éppen sziesztáznak, kihaltak az utcák, alig látunk pár lelket. Dervis-táncot járva tekergünk körbe-körbe, az egyik utcából ki, a másikba be. A sors ismét kegyes hozzánk, egy álmos képű fiatalembert varázsol elibénk, akinek állítólag autószerelés a szakmája. Tanácstalanul méregeti a kocsit, amikor eliramodunk vele a városon túlra, a határ irányába, a Subaru már nem viccel, egész sorozatokat lő, barátunk azonban nem nagyon tudja megfejteni a hiba okát. Fogalmunk sincs, mitévők legyünk, amikor szerencsénkre segítőnk érkezik, egy középkorú, kissé borostás arcú férfi személyében. Azt mondja, hogy ismer egy közlekedési mérnököt, aki meg fogja javítani a kocsit, de most ebédszünetet tart, s csak háromkor mehetünk oda. Addig felajánlja, hogy menjünk vele, szívesen lát ebédre bennünket. A vendéglátást már az utcán elkezdi, finom kenyeréből mindkettőnket megkínál.
Vendéglátónk lakása egyszerűen berendezett, feleségével és három gyerekével, összesen öten lakják. A küszöbön lerúgjuk cipőnket, a szobában a faltól-falig futó, pihe-puha gyönyörű perzsaszőnyegen mélyre süpped lábunk, s letelepedve a hátsónk is, a számunkra szokatlan „törökülést” kis párnákkal teszik kényelmesebbé. Iránban a szőnyeg részben a bútort helyettesíti, a drágább szőnyegek azonban a falra kerülnek, mert ott biztos nem járnak rajta. Mohamed felesége tanítónő, a bájos, halk szavú asszony, szinte észrevétlenül szervírozza elénk a teát az elmaradhatatlan cukordarabkákkal, majd rövid idő elmúltával rizsből készült étellel kínál meg bennünket. Vendégre nem készülhettek, azt osztják meg velünk, amijük van. A beszélgetés során aztán egyszerre megoldódik Mohamed nyelve, valósággal kibukik belőle elmarasztaló véleménye a jelenlegi rendszerről; nehezen viseli el a mindenkire rátelepedő mullahok uralmát, szerinte az öltözködési előírások sem nagyon értelmesek, szívesen hallgatna másféle zenét is, nemcsak iszlám indulókat, elmenne olyan moziba, ahol külföldi filmet vetítenek, és néha bizony egy jó pohár borocskát is meginna. Helyette marad a ma már nemzeti italnak számító tea. Mint elárulja, azért adnak mellé annyi cukrot, mert egyébként ihatatlanul keserű lenne.
A jóképű, bajuszos mérnöknek kiválóan felszerelt, tiszta a műhelye, előttünk éppen egy kocsit vizsgál kompjúterével. Mohammed súg valamit a fülébe, majd sugárzó arccal közli velünk, hogy vállalja a munkát, úgy negyedóra múlva kerülünk sorra. Pillanatok alatt kideríti, hogy az üzemanyagrendszerben van a probléma. A Subaruval utca túloldalán lévő árok fölé áll, azt használja szerelőaknaként. A kocsi alá bújva két szerelővel, háromórás megfeszített munkával átmossa, megtisztítja az üzemanyagrendszert. A kis autó megint úgy gyorsul, mint újkorában, ismét öröm vezetni, újból élvezzük az itteni utak remek minőségét, a betegségéből felgyógyult Subaru holnaptól már ismét jó étvággyal nyelheti majd a kilométereket. Nagy kő esett le szívünkről.
Elég későre jár, ezért inkább itt töltjük az éjszakát. A Khiában-é Emám Khomeinin, azaz a Khomeini úton, a Hotel-é Khávarban szállunk meg 30 dollárért. Este nyakunkba vesszük a várost, s becserkésszük a pár sarokra levő bazárt. Igencsak meglepődünk a nyüzsgő esti élet láttán. Jövet Abdi mindenhol átzavart minket, most látjuk csak, hogy miből maradtunk ki. A bazárban óriási az árubőség: a legmodernebb híradástechnikai cikkektől az ékszerekig, a legújabb divatot követő bőráruktól az iszlám kosztümökig úgyszólván minden kapható. Míg az egyik helyen roskadozó gyümölcsös pultok, halomban álló fűszerek, másutt modern fazonú cipők, különféle sportszerek vonják magukra a pillantásunkat. Ha úgy tartja kedvünk, Khomeini-poszterek, falvédők, naptárak, faliképek, matricák bő kínálatából válogathatunk. Ráadásul viszonylag olcsón lehet vásárolni. Attila rábeszél egy csokoládébarna mantóra, szívesen hagyom elcsábítani magam, hisz a válltöméses földig érő kabát nagyon tetszik, jól mutat rajtam, a remek viselet fifikásan eltakar, nyúlánkká teszi alakom.
Beludzsisztánban ismét biztonságban érezzük magunkat, most értékeljük igazán az út során gyakori ellenőrzéseket. Az egyik alkalommal azonban a kiskatonák mintha túlságosan komolyan vennék feladatukat; vagy öten matatnak egyszerre a kocsiban, mindenfélét kérnek tőlünk szuvenírként. Jó pár kilométerrel később vesszük csak észre, hogy nem volt elég nekik a tőlünk kapott narancslé és a napszemüveg, észrevétlen elcsenték Parker tollamat, a karórám és egy üres magnókazettás dobozt, balszerencséjükre ugyanis a kazetta épp a magnóban volt. Bam városába érve alaposan megéhezünk. A péknél a három lavast oly forrón adják férjem kezébe, hogy zsonglőrként a levegőbe dobálva hozza a kocsiig, amíg leesnek a kerek lepények, addig sem égetik a kezét. A sorban álló csadoros nők jót derülnek a jeleneten.