Most hogy szabadon mozgunk, lépten-nyomon érzékeljük, hogy az irániak barátságosak, és kedvelik a magyarokat. Nemcsak ebédelni hívnak, többükkel beszédbe is elegyedünk. Fotókat készítek egy iráni családról, na meg egy kerékpáros kisfiúról, aki - mintha engedetlen csikóját regulázná - bringájának első kerekét magasba emelve, délceg pózba vágva magát villogtatja felém sötét szemeit. Egy szimpatikus fiatalember, amikor az Emám moszk felől érdeklődünk tőle, mopedjét rögvest a fal mellé állítja, és önkéntes idegenvezetőként visz minket végig a mecseten, ismerteti velünk a moszk történetét, sőt a közbenjárásával még a restaurációs munkát is alkalmunk nyílik megtekinteni.
A középen medencével, szökőkúttal, a rózsákkal, verbénákkal, kukacvirágokkal díszített Meidun-é Emám hatalmas nyílt tér, ragyogó példája a várostervezésnek. Minden lényeges látnivaló megtalálható a közelben. Az 1612-ben létesült, összesen 8 hektár területű teret eredetileg lovaspóló pályának szánták, ma azonban egyedül csak pingpongozni lehet itt, ezt viszont több asztalon is. Estefelé, amikor már enged a meleg erejéből, valamennyi asztalt birtokba veszik, s ádáz pingpongcsatát vívnak a fiatalok. Péntekenként, amikor szabadtéri istentiszteletet tartanak, a tér imádkozó emberekkel telik meg.
A teret fedett bazár-labirintus övezi, hossza meghaladja az öt kilométert. A számos folyosóval összekapcsolt bazárban a kínálattól, áruválasztéktól tátva marad a szánk. Elidőzünk a rézműveseknél, akiket munka közben sikerül megfigyelnünk. Hosszasan legeltetjük szemünket a gyönyörű virágmotívumokkal, medalionokkal díszített perzsaszőnyegeken, azt mondják régen a nomádok és a gyerekek szőtték és csomózták a legszebbeket. A kézi szövésűt onnan lehet felismerni, hogy a hátsó fele különbözik a színétől, minél jobban elüt a két szín, annál jobb minőségű a termék. A szőnyeg értékét a négyzetcentiméterenkénti csomók száma határozza meg, a mindennapi szőnyeg kevesebb, mint 30 csomós, a közepes minőségű 30-50 csomós, a finom 50 csomó feletti, a múzeumi minőségű pedig 500 vagy annál több csomót tartalmaz. A selyemszőnyegek meseszépek, ám nem praktikusak, inkább csak dekorációra használhatók. Érteni kell a szőnyegvásárláshoz és az alkuhoz is, mert egyébként könnyen lehet, hogy többet fizetünk érte, mintha otthon vennénk. Ráadásul az összeget megnyomja még a vám is. Bármennyire is elnyerik tetszésünket, eszünkbe sem jutna szőnyeget vásárolni.
Bár kevés a turista, a külföldi látogató, iráni vásárló annál több akad, itt is - az indiaihoz hasonló - kemény alkudozás folyik. A perzsa kereskedők maguktól bolondok lennének levinni az árakat, még akkor sem hajlandók erre, ha alig akad vevő. Alkudozási képességemet - amikor egy kézzel festett, gyönyörű kivitelű képkeretre fáj a fogam - megint alkalmam van kipróbálni.
- Your wife is a very hard woman. She broke my heart (Az Ön felesége nagyon kemény asszony. Összetörte a szívemet.) - panaszkodik férjemnek a kereskedő. A kemény, izzasztó alku végén egyre azt hajtogatja, már neki többe kerül, csak azért adja, mert keménységem, következetességem nagyon tetszik neki, szimpatikusnak tart.
- Mutasson rá bármire, ingyen odaadom - ismételgeti, miközben a keretet csomagoltatja. Attilának mond még rólam egy-két dicsérő szót, de azért látszik rajta, hogy nem igazán elégedett.
A tér déli részén emelkedik a világ egyik legszebb, legtökéletesebb építménye, az Emám Moszk (Maszdzsid-é Emám), mely türkiz zöld és hűvös mélykék színeivel tökéletes kontrasztja a sárgán forró, száraz sivatagnak. A mecset csempéi a megvilágítástól függően különböző színárnyalatokban csillognak, ahogy a nap végighalad az égen minden órában új arcát varázsolja elő az iszlám világ e remekművének. A moszk különösen éjszaka inspiráló látvány, ekkor a csempék lágy éteri fénnyel izzanak. A bejárat két ikerminaretje merőlegesen néz a térre, ám maga a moszk Mekka irányába van tájolva. A körülbelül 30 méter magas pazar bejárati portál a Szafavid építészeti stílus egyik legremekebb példája, borítása a művészi csempeberakás és a hagyományos kalligrafikus díszítés páratlan szépségű kombinációja. A moszk kupolájának egy részét jelenleg restaurálják. A bédekker szerint a helyreállításra azért van szükség, mert az épületet az Iszlám Forradalom óta meglehetősen elhanyagolták, ám a helybéliek váltig állítják, hogy a sérüléseket az iraki légitámadások okozták.
Az Irak ellen viselt háború nagy áldozatokat követelt az országtól. Az elesettek, Mezopotámia mocsaraiban meghaltak külön temetőkben nyugszanak. Szomorú látvány a műanyag virágokkal díszített sírkövek végtelen sora, tetejükön a sok-sok elhunyt fiatal fényképével. Eszfahánban a hazáért elesett katonák temetőjét a Mártírok rózsakertjének nevezik. Senki sem tudja pontosan, hányan lehetnek, országosan talán több mint egymillió fiatalember veszett oda. A vitatkozó papoknak az agg Khomeini egészen haláláig hangoztatta: „Ne vitatkozzatok, mindennél fontosabb a háború!”Az ajatollahot végül is Rafszandzsáni győzte meg a háború befejezésének szükségességéről. A közel nyolc évig tartó értelmetlen vérengzés az 1988. augusztus 20-án aláírt fegyverszünettel ért véget.
A tér hatalmas moszkjától jobbra - az egykoron nagy térítő - Lotfolláh sejk minaret nélküli moszkja áll. A kis mecset kizárólag családi istentisztelet céljára készült, ezért nem volt szükség a müezzin imára hívó szavára. Az épület ma már múzeumként funkcionál. Bár a mecset közel sem olyan tökéletes, mint nagyobb társa, az Emám Moszk, arányai, színei és díszítése révén valódi ékszer ez is; különösen a kupola napfényben szikrázó krém- és halvány rózsaszín csempéi magával ragadóak. Szemközt, a tér túlsó oldalán ma is büszkén áll a hétszintes Ali Ghapu palota (Kákh-é Ali Ghápú), mely egykoron a kormányzóság számára épült. Az elegáns palota második szintjéről valaha őrök figyelték, mi történik odalenn a téren.
Az Ali Kapu mögött egy gyönyörű park bújik meg, a kert közepén medencék, végében egy érdekes, oszlopokon álló, pavilonszerű épület, a Csehel Szotun csarnoka található. Az épület egykoron fogadások számára szolgált, ebben az érdekes pavilonban tartotta Abbász sah vad partijait. A Csehel Szotun jelentése „negyven oszlop”, ám valójában csak 20 oszlop számolható össze, a másik 20 ezek tükörképe a medencékben. Ez a fajta érvelés azonban felhős időben nem igazán helytálló, ezért valószínűbb az a magyarázat, mely szerint az elnevezés onnan ered, hogy a negyvenes szám a perzsáknál a sok szinonimája.
A muszlim építőművészet legnagyobb remekei Abbász sah idején épültek, uralkodása alatt a város igen nagy tekintélyre tett szert. Ebben az időben született a híres fél rím - Eszfahán neszf-é dzsahán, vagyis Eszfahán a fél világ -, amely a város nagyszerűségét volt hivatott kifejezni. Ugyanakkor - elsősorban a sah körül legyeskedő udvaroncok és tányérnyalók arroganciája és laza erkölcse miatt - a város lakóiról már korántsem voltak ilyen jó véleménnyel: a perzsák legtöbbje egyetértett abban, hogy Eszfahán akkor lenne tökéletes, ha nem lennének benne eszfahániak. A kedvezőtlen megítélés a későbbiekben sem változott: „Az eszfahániaknak nincs jó hírük a perzsák között, fukarság és fösvénység jellemző rájuk.”- írja a múlt század végén Edward Browne az „Egy év a perzsák között”című könyvében. Akkoriban a perzsák az eszfahániakat Irán „skótjainak”tekintették, főként a kereskedők kapzsiságáról keringenek különféle anekdoták. Állítólag egy eszfaháni kereskedővel fordult elő, hogy takarékosságból nem ette meg sajtját, hanem egy üvegbe tette, s valahányszor megéhezett - hogy kapjon egy kis aromát - evés előtt kenyerét néhányszor az üveg oldalához dörzsölte. A kicsinyesen spórolós emberre ma is azt mondják, hogy „zsugori, mint az eszfaháni kereskedő”.
A külföldiek szerint viszont inkább a merev, hezbollahi szellem - az eszfahániak között a sok keményvonalas iszlám fundamentalista -, a durva és kellemetlen hivatalnok, a sok ármánykodó és szűkmarkú polgár, valamint a rafinált kereskedők vetnek rossz fényt a városra. Különösen az utóbbiakról vannak igen lesújtó véleménnyel: „Az eszfaháni kereskedő uborkát vásárol, befesti sárgára, majd eladja banánként.”- figyelmeztetnek vásárlás előtt óvatosságra. Tapasztalataink messze nem igazolták ezeket az ítéleteket, összbenyomásunk egyáltalán nem elmarasztaló az eszfahániakról; hivatalnokokkal ugyan nem hozott össze bennünket a sors, ám a kereskedők egyike sem akart becsapni, az emberek pedig kifejezetten bőkezűek voltak - elég a szobaasszonyunkra, a parki ebédre invitáló családra, vagy önzetlen idegenvezetőnkre gondolnunk. Nekünk Eszfahán, ez az ősi perzsa város kellemes emlék marad. Szeretnénk ide még egyszer visszajönni.
Ha egyszer Irán szélesebbre tárja kapuit, a világ igencsak el fog csodálkozni a látottakon. Sajnos a turisták számára gyakorlatilag szinte elérhetetlen, megközelíthetetlen Iránról kevés a hozzáférhető információ, az idegeneknek az országról alkotott képe meglehetősen egyoldalú: Iránról elsősorban Khomeini, az iszlám gárdisták, a fanatikusok, a mullahok, a csadoros nők és a nyakkendőtlen, szakállas férfiak - jobb esetben a perzsaszőnyeg és a kaviár - jutnak az ember eszébe, pedig ez a lenyűgöző ország, kultúrájával, számos archeológiai, történelmi emlékével, grandiózus alkotásaival, szépséges miniatúráival, sokszínű természetével, barátságos embereivel jóval többet jelent, és területén volt valaha az ókori világ egyik legnagyobb civilizációja. Természetesen sok érdekességgel szolgál a mai kultúra, vallás, politika tanulmányozása is. A bezárkózásból fakadó hátrányokat már a főpapok is felismerték, ugyanis 1990-es évek elején, több mint tíz évvel a forradalom és az Irakkal vívott háború után, az új vezetés bejelentette, hogy Irán ismét megnyitja kapuit a külföldi turisták előtt. Irán azonban Irán, úgyhogy minderről a hatóságok elfelejtették értesíteni a külképviseleteket, emiatt a vízum megszerzése manapság is nagyon nehéz, az iráni hatóságok egyáltalán nem ösztönzik a turizmust. Akiknek mégis sikerül eljutniuk ide, és mentesek az előítéletektől, valamint nem félnek a szokatlan körülményektől, különösen izgalmas és élményekben gazdag utazásra számíthatnak Iránban.
Az Iráni Iszlám Köztársaság hatalmas ország, 1 millió 648 ezer négyzetkilométeres területe több mint háromszorosa Franciaországénak, lakói, a perzsák vagy fárszik az árják leszármazottai, közel 4000 éve élnek ezen a fennsíkon, róluk nyerte az ország a nevét is. Történelmük három nagy korszakát ábrázolja Manszur Firdauszi, az 1000 táján írt Királyok könyvében. Az 50 ezer párversből álló kolosszális művén a szerző harminc évig dolgozott. Firdauszi Sáhnáméját, a perzsák nemzeti eposzát, ma már szinte minden világnyelvre lefordították. Amíg 1956-ban még csupán 19 millió lakosa volt Iránnak, a legutolsó népszámlálás idején, 1990-ben már 56 293 000. Az előrejelzés szerint 2000-ben több mint 73 millió, 2010-ben pedig 93,5 millió lakosa lesz az országnak. A jelenlegi népszaporulat mellett 21 év múlva megduplázódik Irán lakossága. Átlagos az öttagú család. Igen nagy az urbanizálódás, különösen az iraki háború óta, mindenki a városokba igyekszik, a forradalom óta számos iráni város lakossága megduplázódott, ugyanakkor a lakásállomány nem sokat változott. A 70-es évek végén a kivándorlás volt a jellemző, mára megfordult a helyzet, többségben vannak a bevándorlók, az afgánokon kívül jelentős pakisztáni, bangladési és indiai közösségek találhatók Iránban.