Érdemes volt sietnünk, mert a mindössze hat kilométerre levő Ajodhjában már menni sem tudunk a sok ezernyi, motyóját cipelő hindu zarándoktól. A főutcán hömpölygő embertömeg cipzárként nyílik szét előttünk és záródik be mögöttünk. Ajodhja a hinduk hét szent városának egyike, azt mondják, mintegy ötezer évvel ezelőtt e városban született Ráma hadisten, mégpedig pont azon a helyen, ahol jelenleg a muszlimok Babri moszkja áll. Ez évek óta állandó konfliktus forrása a muzulmánok és a hinduk között, jóllehet a hinduk eme tézisét Romila Thapar történész szerint semmilyen bizonyíték sem támasztja alá. A hinduk és a muszlimok mellett a dzsainák és a buddhisták is szentnek tekintik ezt a helyet, az előbbiek azért, mert szerintük Ajodhjában született az első és a negyedik Tirthankarasz, buddhisták pedig amiatt, hogy egykor a városban tartózkodott Buddha.
A Gaghara partján elterülő város nevének jelentése: „háborúban legyőzhetetlen.” Az ásatások bizonysága alapján, már több mint 2500 évvel ezelőtt település volt e helyen. A Maurja birodalom széthullását követően 319-ben II. Csandragupta létrehozta a Gupta birodalmat. A Gupták uralma főleg Észak-Indiára terjedt ki, székhelyüket Patnából hamarosan Ajodhjába tették át. Idővel a központi hatalom meggyengült, a birodalom számos államra szakadt. A Gupta-éra végére a dzsainizmus csaknem teljesen eltűnt, de hanyatlásnak indult a buddhizmus is, ugyanakkor egyre jobban erőre kapott viszont a hinduizmus. Ebben az időszakban érte el Indiát a fehér hunok támadása, akik igazából csak a Gandhara birodalomban tudták megvetni lábukat, elsősorban Kasmírban és a mai Peshawar környékén. Az iszlám hódítók megérkeztéig India hindu királyságokra esett szét. A muszlimok a hindu középkor után foglalták el Delhit. Az első iszlám inváziók inkább csak rablótámadások voltak, muzulmánok tartósan csak később vetették meg lábukat az ország északi és középső részén. A nagy mogul dinasztia Bábar, Humájun, Akbar, Dzsehángir, Sáh Dzsahán, Aurangzeb ugyancsak Észak- és Közép-Indiában uralkodott.
A muszlimok szokás szerint földig rombolták a hindu templomokat, a mandirokat, és az építőanyagot felhasználva rendszerint pontosan ugyanott húzták fel moszkjaikat. A legutóbbi években Ajodhja a Viswa Hindu Parishad (VHP) erőszakos, militáns hindu szervezet tevékenysége révén a politikai aktivitás fókuszába került. A tartományban 1990-ben véres hindu-muszlim összecsapások voltak, ugyanis a hindu fanatikusok azon követeléséhez, hogy rombolják le Ajodhjában a Bábar által építtetett Babri moszkot, és a helyén újra hindu templomot emeljenek, a Bháratija Dzsanata párt is csatlakozott. Vezetőjük, Advani kijelentette, hogy Ajodhja „Ramajanambhumi,” azaz Ráma isten szülőhelye. Felhívására hinduk tízezrei indultak téglával a kezükben Ajodhja felé. Visnavath Pratap Szingh kormánya a hatalmasnak ígérkező vérengzést csak hatvanezer rendőr bevetésével és százezer ember letartóztatásával tudta megakadályozni. A vérfürdő ugyan elmaradt, ám az akció után megbukott a kormány.
Kihasználva a lehetőséget, néhány fényképet készítünk, megörökítjük a híres Babri mecsetet, lekapunk pár festett arcú szent embert, s az elszántan masírozó tömegről is sikerül elkattintanunk egy-két kockát. A fanatizált sokaságot látván úgy érezzük, hogy a lefojtott indulatok kirobbanásához egy apró szikra is elegendő lenne. Bár nem bántanak, Isten őrizz attól, hogy valamelyiküknek eszébe jusson, hogy vállukra emeljék vagy felborítsák az útjukba álló kocsinkat. Nagyon feszült a légkör, a puskaporos hangulaton érződik, hogy a legkisebb inzultus, provokáció is pillanatok alatt zavargást válthat ki. A legokosabb tehát, ha mielőbb elhagyjuk a várost. Ez azonban nem könnyű feladat, ugyanis Ajodhjába nem engedik be a buszokat, teherautókat, csőrös taxikat, ezeknek a város határában kell leparkolniuk. Kifelé kilométeres sorban állnak a járművek, a szűk helyen épp, hogy elférnénk, ám a keskeny sávra oldalról betolakodik elénk egy pótkocsis traktor. A stupid traktoros felidegesít, hisz pótkocsijával képtelen hátratolatni, megrémülök a gondolattól, hogy egész nap itt kell rostokolnunk. Dudálok, perlekedek, ennek eredményeként némi segédlettel, navigálással, centizéssel, fél óra alatt sikerül kiszabadulnunk a járműtömegből.
Apró kis falvakat érintve, először a Gagharán, majd Szardszanvát elhagyva, a Rapti folyón kelünk át. Közben megihlet egy oldalára fordult, felborult Tata, beállva az óriás kocsi mellé, lefotózom a Subarut. A kép meglehetősen fura, olyan benyomást kelt, mintha a kis autó döntötte volna fel a nagyot. Ezután egy jó darabon árvízvédelmi töltés mellett haladunk, ezerszámra röpködnek a szitakötők, elképzelhetetlenül sok van belőlük. A szitakötőfelhőből kiérve halottégetésre leszünk figyelmesek, a szertartásra egy terebélyes fa alatt összegyűlt a falu apraja-nagyja. A máglyáról vékony füstcsík szivárog felfelé. Jó volna az eseményt közelebbről is lefényképezni, de hogy gyászukat meg ne sértsük, férjem gyorsan lebeszél morbid ötletemről.
Hozzánk hasonlóan, a kocsi is kezd fáradni, meg-megállunk szerelni, olykor pedig üzemanyaggal, hűtővízzel itatjuk meg. Ilyenkor pillanatokon belül egy csomó ember vesz körül bennünket, lesik minden mozdulatunkat, s hogy többet lássanak, olykor még Attila hóna alá is bedugják fejüket. Az éjszakát Gorakhpurban töltjük, itt ágazik el az út Nepál felé. A ma főleg mezőgazdasági város régebben a gurka harcosok kiképző központja volt. Ideiglenes lakásunk, a felzászlózott Bobina hotel drapp-rozsdabarna csúcsos kupolái a késő délutáni megvilágításban jól mutatnak, gondosan ápolt kertjét érkezésünk idején is locsolják. A vacsora viszont csapnivalóan rossz, tetejébe a pincér is átver bennünket. Az egész napos kocsikázás után jólesik egy kis esti séta. Az utca közepén kecske szoptatja gidáját, tőlük nem messze egy borját nyalogató tehenet kerülgetnek a kocsik. A kedves jelenetet lecövekelve nézem. Miközben egy közeli szikh boltban terrakotta figurákat vásárolunk, szokás szerint elalszik a fény, az áramszünetben vaksin meredünk a sötétbe. Az ajándéknak szánt szobrok nevetségesen olcsók, eszünkbe sem jut alkudozni. Lefekvés előtt férjem lenn a bárban még vásárol kis üdítőt és sört, ekkor tudja meg, mennyivel csapta be az előző pincér. Reggel szállodánk ablakából kinézve, a szemközti ház tetőteraszán egy súlyzózó fiú látványa vonja magára figyelmünket, valószínűleg gurka leszármazott lehet, mert az indiaiakra nem túlságosan jellemző az ilyenfajta testedzés.